Március 29., nagyböjt 5. vasárnapja
Ez 37,12–14; Zsolt 130 (129); Róm 8,8–11; Jn 11,1–45

Imádság az Úr napján
Lázár föltámasztásának evangéliuma mintegy megelőlegezi a húsvétot, melynek megélésére készülünk. Jézus távol van barátai, Márta, Mária és Lázár falujától, amikor elér hozzá barátja halálának híre. Veszélyben van Júdeában az őt ért fenyegetések miatt, mégis úgy dönt, hogy elmegy: nem maradhat távol barátja szenvedésétől és életének drámájától. A barátság Jézus számára valóban mély dolog. Ez mindig így van. Az emberek ellenben milyen sokszor elmenekülnek mások szenvedése elől, és ezzel a tragédiákat megtoldják még a magány keserűségével is! Jézus tanítványai sajnos ma is gyakran inkább szeretnének távol maradni a sok eltemetett és elnyomott Lázártól. Vagy talán ők is szemrehányással fordulnak Jézushoz, mint Márta: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem!” Mintha azt mondanák: „Ha te, Uram, közel lettél volna, nem fordult volna elő ez a szerencsétlenség.” Az evangéliumból világosan kiderül, hogy nem Jézus az, aki távol van, hanem az emberek tartják távol tőle magukat. És vannak, akik még Jézus közeledését is megakadályozzák.
Csak Jézus áll a sok Lázár mellett, csak ő siratja őket. Néhány nappal később őt is magára hagyják majd, amikor egyedül marad a Getszemáni-kertben, és vércseppeket verejtékezik a félelemtől. Jézus egyedül áll Lázár előtt; ő az egyetlen, aki minden és mindenki ellenében reménykedik. Amikor föl akarja nyitni a sírt, még Lázár nővérei is igyekeznek lebeszélni róla. „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos” – mondja Márta. De Jézus nem hagyja abba. Az ő Lázár iránti szeretete sokkal erősebb a nővérek reményvesztettségénél; sokkal bölcsebb, mint az ésszerűség, a dolgok egyértelműsége. Az Úr szeretete nem ismer határokat, még a halál határait sem. A lehetetlent akarja. Az a sír ugyanis nem végleges lakóhelye Jézus barátainak. Ezért kiáltja: „Lázár, jöjj!” Barátja meghallja Jézus hangját, épp úgy, ahogy írva van: „a juhok ismerik az ő hangját” (Jn 10,3).
Lázár meghallja, és kijön. Jézus nem egy halotthoz beszél, hanem egy élőhöz. És mivel alszik, talán kiáltva szól hozzá. Kéri a többieket, hogy oldják el barátja kötelékeit. De a halott Lázárral együtt Jézus valójában mindannyiunkat feloldoz saját egoizmusunkból, ridegségünkből, közömbösségünkből, érzelmeink halottságából. Jézus mindenkit név szerint hív. A név egy ember egész életét jelenti, és ő megvédi az életet a gonosztól. Az ő szeretete személyes. Isten barátsága, amit az emberek között általa ébresztett barátságban látunk visszatükröződni, ma örömre hívja a szíveket és a világot, melyben lassan már csak sírok vannak. Lázár előrevetíti a húsvétot, amikor Jézust, minden szenvedő ember barátját magával ragadja a gonosz. Tudunk mi az ő barátai lenni, és megrendülni fölötte? Ez a döntés vár ránk a nagyböjtben.
Imádság az Úr napján