5Így szól az Úr:
»Átkozott az ember, aki emberben bízik
és testet tesz támaszává,
de az Úrtól eltávozik szíve!
»Átkozott az ember, aki emberben bízik
és testet tesz támaszává,
de az Úrtól eltávozik szíve!
6Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában:
nem látja, ha valami jó jön;
kiaszott vidéken lakik a sivatagban,
szikes és lakatlan földön.
nem látja, ha valami jó jön;
kiaszott vidéken lakik a sivatagban,
szikes és lakatlan földön.
7Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik,
és az Úr lesz bizodalma!
és az Úr lesz bizodalma!
8Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa,
mely a folyóhoz ereszti gyökereit:
nem fél, ha jön a hőség,
lombja zöldellni fog;
száraz esztendőben sem aggódik,
és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
mely a folyóhoz ereszti gyökereit:
nem fél, ha jön a hőség,
lombja zöldellni fog;
száraz esztendőben sem aggódik,
és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
9Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan;
ki ismeri azt?
ki ismeri azt?
10Én, az Úr, kikutatom a szívet,
megvizsgálom a veséket,
hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint,
cselekedeteinek gyümölcse szerint.
megvizsgálom a veséket,
hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint,
cselekedeteinek gyümölcse szerint.
Ebben a szakaszban Jeremiás próféta olyan témát elevenít föl, mely az Ószövetség több
könyvében is szerepel. Ez a két út képe: egyik út azé az emberé, aki önmagában és a saját
erejében bízik, és ezért biztos összeomlás vár rá; másik út azé, aki az Úrban bízik, és aki
virágzik, mint a fa, mely a folyóig ereszti gyökerét. A próféta korábban azzal vádolta Izraelt,
hogy elhagyta Urát, Egyiptomhoz és Asszíriához fordult segítségért, mert abban bízott, hogy
tőlük támaszt és védelmet kaphat. A Nílus (Egyiptom) és az Eufrátesz (Asszíria) vizeinek
bősége arra ösztökélte Izraelt, hogy ehhez a két nagyhatalomhoz forduljon, ám ez keserű
csalódást okoz: „Átkozott az az ember, aki emberben bízik… Olyan lesz, mint a cserje a
pusztában… a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön.” Ezzel a képpel a
próféta megmutatja, mennyire üres dolog az emberi hatalomba vetni bizalmunkat. Egyedül az
Úr képes megvédeni ezt a kicsiny népet, ő képes növekedést adni számára, szabadon a
hatalmasok mohóságától. A próféta ezért így szól: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik,
akinek az Úrban van a reménye.” Az ilyen ember – folytatja Jeremiás – valóban bőséget fog
élvezni: „Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti.
Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell
aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” A próféta azt akarja ezzel a képpel
hallgatóságának tudtára adni, hogy feltétlenül meg kell maradniuk az Úr és a szövetség iránti
hűségben. Jeremiás zárószavai a szívről szólnak, ami a szeretet helye és az a hely, ahol
meghozzuk a döntést, hogy örökre az Úrhoz kötjük magunkat.
Imádság az Egyházért
