A Gergely-naptárt követő ortodox egyházak Urunk Jordánban történt megkeresztelkedését és a világban való megjelenését (epifánia) ünneplik.
Iz 60,1–6; Zsolt 72
(71); Ef 3,2–3.5–6; Mt 2,1–12
„Hordozd körül
tekintetedet, és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze
távolból érkeznek, és a lányaidat ölükben hozzák.” A prófétának ezek a szavai
nyitják meg Urunk megjelenésének ünnepét. A liturgia az emberek Istenhez vezető
útját akarja megmutatni nekünk. Az egyetemesség utáni vágy sürgető érzése tölti
be ezt a napot. Az Egyház mély vágyakozása, hogy a föld népei és nemzetei
mielőbb találkozhassanak Jézussal, hiszen minden ember szíve mélyén ott él az
Isten utáni vágy. Ez a vágy vezeti hozzá a napkeleti bölcseket, akik azt
mondják Heródesnek: „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy bemutassuk
neki hódolatunkat.” Messzi tájról jött férfiak voltak, gazdagok, a szellem
emberei. Keletről indultak útnak Izraelbe, hogy hódoljanak az újszülött Királynak.
Minden hívő arra kap meghívást, hogy lépjen ki önmagából, és tegye meg ezt az
utat. Az Egyház, mely arra törekszik, hogy megérintse az emberi szív legmélyét,
kezdettől fogva az egész emberiséget látta bennük, és Urunk megjelenésének
megünneplésével el akar vezetni minden embert az újszülött Gyermekhez, aki
elhozza számunkra az üdvösséget.
A bölcsek, akárcsak a
pásztorok, az eget fürkészték. Egy más, igazságosabb világ eljövetelére várva fölemelték
tekintetüket a földről, és megpillantottak egy „csillagot”. Ez a csillag az
evangélium, az Úr szava, ahogy a zsoltár mondja: „Szavad… világosság az utamon.”
Ez a világosság vezet el minket a Gyermekhez. Ha nem hallgatjuk, nem olvassuk
az evangéliumot, nem elmélkedünk róla, nem igyekszünk tettekre váltani, akkor
nem tudunk találkozni Jézussal. A napkeleti bölcsek a csillagot követve eljutottak
Jézushoz. Belépve „meglátták a Gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak, és
hódoltak neki.” Szívük mélyéről fakadt ez az őszinte gesztus. Máriával,
Józseffel és a pásztorokkal együtt ők is megértették, hogy az üdvösség – akkor
és most egyaránt – abban áll, hogy szívünkbe fogadjuk ezt a gyenge és védtelen Gyermeket.
Egészen más volt
Heródesnek és Jeruzsálem lakóinak a válasza. A Gyermek hírére – a napkeleti
bölcsekkel és a pásztorokkal ellentétben – nem töltötte el őket öröm, éppen
ellenkezőleg, mind zavarba jöttek, Heródes pedig egészen odáig jutott, hogy
elhatározta Jézus halálát. Ezúttal a bölcsek mentették meg a Gyermeket, ők
ragadták ki Heródes karmai közül. Más úton tértek vissza hazájukba, ahogy az
evangélista írja. Hiszen amikor az ember az Úrral találkozik, és befogadja a
szívébe, többé már nem olyan, mint azelőtt, nem járhat többé a megszokott
utakon. Megváltoztatja az életét és ezzel együtt magatartását is. A bölcsek ma
mellettünk vannak, sőt egy kicsit előttünk, hogy segítsenek fölemelni a tekintetünket
önmagunkról a csillagra. Előttünk járnak, hogy elvezessenek a világ számtalan
jászlához, ahol a kicsinyek és elesettek fekszenek. Boldogok vagyunk, ha a
pásztorokkal és a bölcsekkel együtt mi is útra kelünk a Gyermekhez, és
szeretettel gondjainkba vesszük. Holott valójában ő az, aki gondunkat viseli.
Karácsonyi imádság
