Mk 1,40–45 – Jézus meggyógyítja a leprást
Jézus tovább hirdette Isten országának eljövetelét, és számtalan beteget meggyógyított. Egyik nap odalépett hozzá egy leprás. Mint ismeretes, a leprásokat kirekesztették. Csak abban bízhattak, hogy kapnak az emberektől egy kis alamizsnát. Csakhogy ez a leprás, miután hallott Jézus tetteiről, többet remélt. Megszegte az előírást, miszerint nem mehetett be lakott területre, és Jézus elé állt. Úgy gondolta, a fiatal próféta segíthet rajta. Eltérően a szokástól, hogy a leprásokat a fertőzésveszély miatt távol kell tartani, Jézus szóba állt vele.
Ebben a leprásban jelen van az a számtalan beteg ember, akinek nincs reménye a gyógyulásra, és akiket a többiek kirekesztenek, mert félnek a fertőzéstől. Néha nem is csak egyes emberekről van szó, hanem egész népekről, akiket elzárnak a fejlődés lehetőségétől, holott ahhoz mindenkinek joga van. A leprás Jézushoz érve letérdelt előtte, és kérte a gyógyulást: „Ha akarod, megtisztíthatsz” – mondta neki. „Jézusnak megesett rajta a szíve.” Meghallgatta a kérést, és megérintette a leprást, akit a törvény szerint nem lett volna szabad megérintenie. Minket, akik oly hosszú időn át igyekeztünk betartani a távolságtartás szigorú szabályait a világjárvány idején, hogy elkerüljük a megfertőződést, ez az evangéliumi szakasz arra tanít, hogy minden lehetséges módon – ha nem is meggondolatlanul – próbáljuk újraéleszteni a kapcsolatainkat, a közelség és a melegség érzését, hogy az elszigeteltség ne jelentsen egyet a teljes magánnyal. Jézus ezzel az érintéssel és az abból következő gyógyulással visszaadta ennek a görnyedt testű leprásnak a méltóságát és a jogot ahhoz, hogy az emberekkel együtt lakjék, ne legyen többé kirekesztve. Nagy volt a szeretete iránta; Jézus – talán azért, hogy megmentse őt a törvényi előírás megszegéséből következő büntetéstől – azt parancsolta neki, hogy ne beszéljen a történtekről, hanem menjen el a paphoz, és ajánlja fel az előírt áldozatot. Ám ő boldogságában nem tudta megállni, hogy elterjessze a hírt; akivel csak találkozott, megosztotta túláradó örömét. A Márk által elbeszélt csoda mindannyiunktól, minden mai, keresztény közösségtől azt kéri, hogy Jézushoz hasonlóan mi is figyeljünk oda a szegények jajkiáltására, és hogy vele együtt tegyünk mi is „csodákat”, melyek visszaadják a betegek és szegények méltóságát, növelik örömüket.
Imádság az Egyházért
