Mk 6,34–44 – A csodálatos kenyérszaporítás
Az evangéliumi szakasz elején arról olvashatunk, hogy
Jézus odafigyelt azokra az emberekre, akik fölkeresték. Nem idegesítette őt a
jelenlétük. Megesett a szíve rajtuk, mert „olyanok voltak, mint a juhok pásztor
nélkül”. Tanítani kezdte őket, és egész nap velük maradt. Éhezték az igaz
szavakat, és Jézus valóban az új pásztor volt, aki nem hagyta, hogy juhai
táplálék, kenyér nélkül maradjanak. Amikor leszállt az este, a tanítványok –
akik bölcsebbnek hitték magukat Mesterüknél – azt javasolták, küldje el az
embereket a környék falvaiba ennivalóért. Valószínűleg úgy gondolták, Jézus
túlzásba vitte a beszédet: sok már a szóból! Ideje hazaengedni az embereket.
Jézus szíve azonban jóval tágasabb a tanítványok kicsinyes szívénél. Tudja jól,
hogy lelkünknek és testünknek is szüksége van táplálékra. Ezért jött el közénk.
Nem küld el senkit. Sőt, mindenkit leültet. A görög anaklithénai szó arra utal, mintha egy lakoma meghívottjainak
leültetéséről lenne szó. Elkéri azt az öt kenyeret és két halat, amit az
emberek hoztak, és megszaporítja, ahogyan előtte a szavakat szaporította:
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten
szájából származik”, majd arra kéri a tanítványokat, hogy osszák szét az ételt,
amit megszaporított. Az elbeszélés azzal zárul, hogy megtudjuk, még tizenkét
kosarat töltöttek meg a maradékból. Ez a végső lakoma képe: Isten jóllakatja az
ő népét szóval és kenyérrel. Az evangélium buzgó hirdetése és a szegények
szeretete az az út, amit az Úr napjainkban kijelölt az Egyház számára, hogy
magához vonzza azokat, akik éhezik és szomjazzák a szeretetet és a reményt.
A Szent Kereszt
imádsága
