Mk 4,21–25 – Példabeszéd a lámpásról és a mértékről
Ebben az evangéliumi szakaszban Márk négy önálló megállapítást gyűjt egybe, melyek mindegyike a meghallgatáshoz és Isten szavának hatékonyságához kapcsolódik: „Figyeljetek arra, amit hallotok!” – mondja Jézus. Feltehetően a magvető példázatára utal, és arra a küldetésre, ami Isten szavának figyelmes meghallgatásából következik. Fontos, hogy továbbadjuk a hitet. Az a közösség, amelyik magába zárkózik, megelégszik a maga szűk köreivel, olyan, mint amikor valaki véka alá rejti a lámpást. Elsőként maga Jézus szolgál jó példával. A világba érkezett fény nincs többé véka alá rejtve, hanem föl van téve a lámpatartóra. Az emberek, amint megpillantják, köréje gyűlnek, hogy megvilágítsa életük útját. Annak a fénynek a képe, mely nem önmagáért van, hanem azért, hogy másoknak világítson, jól jellemzi Jézus életét. Ő az igazi fény, aki megvilágít minden embert. Ahogy János írja a negyedik evangélium előszavában, nem saját magáért jött el, nem azért testesült meg, hogy megvalósítsa önmagát vagy beteljesítse saját, egyéni tervét. Jézus azért jött a földre, hogy megvilágítsa az emberek szabaduláshoz vezető útját. Azért jött, hogy mindenki bejárhassa élete útját, és hogy létrejöhessen az a testvéri közösség, amelynek a föld minden népe a részese és amely minden ember, az egész teremtés végső célja. A következő mondatban Jézus fölfedi a küldetést végzők súlyos felelősségét: „akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle.” Az evangéliumi szeretet nem tűri, hogy korlátozzák, természeténél fogva teljességre törekvő és egyetemes. Amilyen Jézus élete is.
Imádság az Egyházért
