Pál apostolnak a damaszkuszi úton történt megtérésére emlékezünk; Ananiás emléknapja is ez, aki Pált megkeresztelte, hirdette az evangéliumot, és mártírhalált halt. Ezen a napon zárul a keresztények egységéért végzett imahét; imádkozzunk különösen az ázsiai és óceániai keresztény közösségekért.
ApCsel 9,1–22 – Saul megtérése
Az Egyház ma a tarzuszi Saul megtérésére emlékezik, arra az eseményre, ami egyedülálló módon határozta meg a kereszténység történetét. Saul, kezében a főpapi megbízólevéllel, a legnagyobb szigorral készül föllépni a damaszkuszi keresztények ellen. A városhoz közeledve váratlanul nagy fényesség veszi körül, megvakul, leesik a lováról, és egy hangot hall, mely kétszer is a nevén szólítja: „Saul, Saul!” Nem lát semmit, csak a hangot hallja, mely őt hívja. Bizonyos helyzetekben sorsfordító, feledhetetlen élmény, amikor nevünkön szólítanak. Saul döbbenten kérdezi: „Ki vagy te, Uram?” Az így felel: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Jézus az üldözöttek közösségével azonosítja magát, ahogy napjainkban is számos keresztény szenved üldözést a világban. Mi történt Pállal? Földre zuhanása olyan emblematikus esemény, ami kérdést szegez minden embernek; mintha csak azt üzenné: ha nem esünk el, nem érintjük a földet, nehezen értjük meg, mit jelent élni. Sajnos mindannyian hozzá vagyunk szokva, hogy szilárdan állunk a lábunkon, ragaszkodunk saját magunkhoz. Nemhogy a földre nem esünk, de még csak le sem tekintünk a földre, a többi ember szenvedésére. Valójában azonban mindannyian szegény, elesett emberek vagyunk. Csak szegénységünket fölismerve találunk vissza a bölcsesség útjára. A kevélység ugyanis romlásba visz, összeütközéshez és erőszakhoz vezet, az alázat viszont újjáalkot, megértőbbé, szolidárisabbá, emberibbé tesz. Pál esése jelzés mindenkinek – akár hívő, akár nem –, mert mindenképpen emberibbé tesz, és ezzel nyitottá az üdvösségre. Pál, aki kiesett saját énjéből, befogadta az evangéliumot, és egyetemes emberré lett.
Imádság az apostolokkal
