Sir 24,1–4.12–16; Zsolt 147; Ef 1,3–6.15–18; Jn 1,1–18
A szentmise újra a karácsony misztériumában merít meg
minket, a „jászolba fektetett, bepólyált gyermek misztériumában”. Ezekben a
napokban magunkévá tehetjük János evangéliumának előszavát: „Láttuk dicsőségét,
az Atya egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” Igen, mi
is láttuk a Gyermek dicsőségét. El kell hát indulnunk az úton. Ám van valaki,
aki megelőzött minket, aki már végigjárta előttünk ezt az utat. Igen, az Úr
megelőzött minket, és útra kelt. Eljött az emberek közé, és eljutott a föld
végső határáig. Isten szava által reménysugár világítja be a hozzánk érkező Úr
útját. Ez szenvedélyes, szeretettel teli utazás, mely a legszegényebbekhez, a
perifériákra vezet. Isten semmit sem tart meg magának, egyetlen célja, hogy
mellettünk lehessen, és üdvözítsen bennünket. A bölcsesség, amelyről Sirák fia
könyvében olvashatunk, és amely „a Fölségesnek szájából született” és minden
dolog megtartója, előkészíti János előszavát, ami megállapítja: „Kezdetben volt
az Ige, az Ige Istennél volt (…) Minden általa lett, nélküle semmi sem lett,
ami lett.” A bölcsesség parancsot kap: „A sátradat Jákobban üsd fel (…), majd
pedig Sionban kaptam lakóhelyet. Letelepedtem a szeretett városban, amelyet
éppen úgy szeretett, mint engem.” Sion kicsiny városa és Jákob szerény nemzete
lesz Isten földi hajléka.
Minket is, egyszerű, gyenge, bűnös embereket kiválasztott
az Isten, hogy a szava közöttünk legyen, és hogy népévé és szavának szentélyévé
váljunk. Mi vagyunk az Isten által kívánt hely, az útjának vége, ahogyan Sirák
fiának könyve is írja: „Letelepedtem a szeretett városban, amelyet éppen úgy
szeretett, mint engem, s Jeruzsálemben van uralmam székhelye. Dicsőséges nép
közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén.” Igen, mi lettünk
Isten népe, a kegyelemmel kiválasztottak, minket hív Isten „szeretett
városának”, „dicsőséges népének”, el kell vinnünk Isten szavát az emberek közé,
a perifériákra.
Pál apostollal mondjunk köszönetet a mennyei Atyának,
mert „(az Atya) őbenne (Krisztusban) választott ki bennünket a világ teremtése
előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte” a szeretetben. Ez az Úr
választása, mely túlszárnyalja minden érdemünket. Azt akarja, hogy „szentek és
feddhetetlenek” legyünk, mi több, „gyermekeivé” legyünk, mint Jézus. Karácsonykor
éljük meg ezt az újjászületést. A Szó által újjászületünk, ahogyan Jánosnál
olvassuk: „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek… Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a
vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté
lett, és közöttünk él.” Isten szavában gyökerezik fogadott gyermekségünk és
testvériségünk; új életet hoz létre, és az erősségünk lesz, mely segít legyőzni
a rosszat s a szeretet és a béke tanúivá tesz bennünket. Mit jelent „hatalmat
adni, hogy Isten gyermekei legyenek”? Azt jelenti, hogy a Szó Isten
gyermekeivé, szent népe tagjaivá tesz bennünket, olyan néppé, mely az
evangélium szentélye lesz a világon. De létezik egy további hatalom is: aki az
evangélium gyermeke, aki hagyja, hogy az Isten az ő Szava által újjáteremtse,
az saját maga is képes másoknak életet adni. Nagy Szent Gergely azt mondta,
hogy a szó bennünk növekszik, miközben olvassuk. És ez a gyarapodás nemcsak a
saját érdekünket szolgálja, hanem azt, hogy másokat is elvezessünk általa a
hithez. Az Isten szavából új nép születik, melynek hatalma van átformálni a
világot, megváltoztatni a történelmet, megszabadítva a bűntől, a szomorúságtól
és az erőszaktól.
Karácsonyi imádság
