Január 2., szombat
Nagy Szent Vazulnak
(330–379), Cezárea püspökének, a keleti szerzetesség atyjának és Nazianzi Szent
Gergely (330–389) egyháztanítónak, konstantinápolyi pátriárkának az emléknapja
Jn 1,19–28 – Köztetek
áll az, akit nem ismertek
Ez az evangéliumi szakasz ismét Keresztelő Jánost állítja
elénk, akit sokan fölkeresnek, hogy felvegyék a bűnbánat keresztségét, és
újjászülessenek általa egy igazabb, becsületesebb életre. Mindenki tiszteli. A
Messiásnak vagy Illésnek tartják, de legalábbis a nagy próféták egyikének.
Abban az időben különlegesen nagy szükség volt reménységre. De talán nem
ugyanekkora szükség van rá napjainkban, a tragikus világjárvány idején, mely
számos áldozatot követelt? Mindig szükségünk van segítségre, különösen
manapság, amikor az élet még nehezebbé és bonyolultabbá vált. Tudnunk kell,
hogy egyedül Jézus válthat meg, senki más. Veszélyes dolog olcsón más
megváltókat keresni; és még veszélyesebb, ha azt gondoljuk, hogy bárki maga
lehet megváltó. Keresztelő János jól tudta ezt, és magáról csupán annyit
mondott: „A pusztában kiáltó szó vagyok.” Egy hang. De mi egy hang? Alig több a
semminél. Keresztelő János szavai azonban nem fölösleges szavak: megérintik
azokat, akik meghallgatják őket. János nem magáról beszél, mindenkit arra
buzdít, hogy lépjen ki saját magából. Ő az evangélium jelképe, magának az Egyháznak
a jelképe: tiszteletet parancsoló hang, mely megmutatja Jézust a korabeli
embereknek. Mi nem arra kaptunk meghívást, hogy a középpontban álljunk. Az Egyház
és a hívek nem önmagukért élnek. Az Egyház létezésének egyetlen oka, hogy az
emberek újabb és újabb generációit elvezesse Jézushoz.
Karácsonyi
imádság
