Mk 4,26–34 – Példabeszéd a magról, ami magától növekszik, és a mustármagról
Ezt a példabeszédet, amiben Jézus az Isten országát olyan maghoz hasonlítja, mely magától növekszik, egyedül Márk beszéli el. Az evangélista fel akarja hívni a figyelmünket, hogy közel a mennyek országa, és felbecsüli az időt, ami a vetés és az aratás közt eltelik. Ez a kép ráillik Isten szavára, aminek magját ha már egyszer elvetették, magától növekszik, nincs szüksége a közreműködésünkre. Valóban így van: valahányszor az evangélium elér annak a szívéhez, akinek továbbadták, előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét. Már Izajás próféta is megmondta: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül.” (Iz 55,10–11) Az evangélium erejét nem lehet a mi mértékeink szerint mérni. Isten szava ugyanis olyan, mint egy mag, a magok legkisebbike. A második példázatban Jézus az evangélium gyengeségét hangsúlyozza. Valóban, mi lehet gyengébb az evangélium kis könyvénél? Csak egy szó; lehet, hogy nem várták, elfelejtették, messzire űzték, talán ki is gúnyolták. Csakhogy ez hatalmas kincs. A tanítványok egyetlen igazi kincse, az egyetlen igazi erő, mely képes gyökeresen megváltoztatni az emberek szívét. Ha az evangéliumot befogadjuk a szívünkbe, és figyelmesen gondozzuk, hihetetlen átalakító erő szabadul fel belőle. Nemcsak hallgatói szívét változtatja meg, hanem jóval távolabbra is kiterjed a hatása: „Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak.”
A Szent Kereszt imádsága
