Gandhi halálának emléknapja: 1948-ban, Újdelhiben gyilkolták meg; vele együtt emlékezzünk meg mindazokról, akik az erőszakmentesség nevében a béke munkásai.
Mk 4,35–41 – A vihar lecsöndesítése
Márk evangéliuma továbbra is azt mutatja meg nekünk, hogyan járja Jézus az emberek útjait. Azzal a sürgető szándékkal jár közöttük, hogy mindenkinek beszéljen az evangéliumról. Ezért nem marad ott a talán biztonságosabbnak látszó helyeken. Azt mondja tanítványainak: „Keljünk át a túlsó partra.” Márk evangéliumában a túlsó part a pogány világot jelképezi, azokat, akik az Izrael Istenébe vetett hittől távol élnek. A tanítványok maguktól nem mentek volna el oda, ahogyan mi is nehezen indulunk el azokhoz, akikről úgy gondoljuk, távol vannak tőlünk, vagy nem alkalmasak Jézus evangéliumának befogadására. Mindannyiunkban ott a jól ismert kísértés, hogy megmaradjunk megszokott, otthonos, biztonságos kis világunkban. Jézus kezdettől fogva arra törekszik, hogy kitágítsa a szívünket és az elménket. Az egyetemesség iránti sürgető vágyról beszél a tanítványoknak, mely a későbbi századok során különböző erővel jelent meg. Mai, globalizált világunkban, ami ugyanakkor drámai módon törékeny is, ez a sürgetés még inkább egyértelmű. A globalizáció olyan fejlődést kényszerít ránk, mely gyakran értelmetlen, és súlyos egyenlőtlenségekhez vezet. Ma valós szolidaritásra volna szükség, olyan fejlődésre, ami nem szorít háttérbe senkit sem. Igen, az emberiségnek ma, sokkal inkább, mint bármikor a történelem folyamán, arra lenne szüksége, hogy „átkeljen a túlsó partra”, méghozzá a népek közti szolidaritás és testvériség partjára. El kell fogadnunk Jézus meghívását éppúgy, ahogyan az első apostolok tették. Márk ezt írja: „Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában.” Az átkelés során vihar tör ki; ez gyakran előfordult a tavon. Könnyű ebben a viharban azt a sok-sok vihart látni, amely korunkban sújtja a népeket és amely sokak életét felforgatja. Mi is gyakran megtorpanunk kisebb-nagyobb érzelmi viharaink hatására. Ám az apostolok kiáltásában annak a sok férfinak és nőnek a kiáltását halljuk viszont, akiket magukkal sodornak a gonosz ellenséges hullámai. Ebben a kiáltásban gyakran benne van a tehetetlenség és a lemondás is; annak az embernek a beletörődése, akit maga alá gyűrt az élet vihara, és azt hiszi, hogy az Úr távol van, alszik, nem őrködik felette. Ferenc pápa meghallotta ezt a kiáltást a koronavírus-járvány idején, és az üres Szent Péter téren az Úr elé tárta. Vele együtt halljuk meg mi is a szenvedők kiáltásait, és alakítsuk át könyörgéssé, hogy ugyanúgy, mint akkor, az Úr most is keljen föl, kiáltsa a szeleknek, és parancsolja a tengernek: „Csendesedj! Némulj el!”, hogy az emberek, akiket keményen sújtott a gonosz, átkelhessenek a túlsó partra, a béke partjára.
Előesti imádság
