Jn 15,26–16,4 – A Szentlélek és a hívő ember tanúságtétele
Jézus az imént mondta el tanítványainak, hogy a világ gyűlölni fogja őket, és üldöztetést szenvednek el a nevéért (Jn 15,18–25). Biztosítja azonban arról is, hogy nem hagyja magukra őket, amikor szembe kell nézniük az ellenségeskedéssel és azokkal, akik ítélkeznek fölöttük. Velük lesz, támogatja őket, hogy kitartsanak a kölcsönös szeretetben és az evangélium hirdetésében, a föld végső határáig. Így lesz ez azután is, hogy fölmegy a mennybe. Azt mondja nekik: „Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam.” Eszünkbe jut az I. évszázad végének egyháza, János közössége, amit a zsidó vezetők és a Római Birodalom hatóságai is üldöztek: „Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek.” És ezek a szomorú dolgok évszázadról évszázadra ismétlődtek, egészen máig. Különleges példája ennek napjaink sok keresztény vértanúja, akiket a fundamentalisták Isten nevében gyilkolnak meg. A Szentlélek, akit a Fiú elküld a tanítványokhoz az Atyától, az az erő, mely az Egyházat támogatja. Lelki-szellemi erő, egybegyűjti a tanítványokat, összeköti, jóvá és erőssé teszi, és elküldi őket szerte a világba, hogy tanúskodjanak Isten szeretetéről, mely megvált a gonosztól és megment minden szolgaságtól. Ezért mindig szembenállás támad, sokszor erőszakos szembenállás, azok részéről, akik úgy akarják, hogy az emberek között megosztottság uralkodjon. Az Úr nem hagyja sorsukra az övéit. Nagy felelőssége van a tanítványoknak abban, hogy továbbadják a szeretet evangéliumát ennek a világnak, melyből ki kell űzni a gonoszt. A tanítványok meghívást kaptak, hogy szenteljék életüket ennek a küldetésnek, amit csak ők tudnak betölteni. Nem gyöngeségük magányában, hanem a Lélek erejében, akit az Atya küldött.
Imádság a szegényekért
