Jn 17,1–11 – Atyám, dicsőítsd meg Fiadat
„E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott…” Ezzel az imádsággal közbenjár a hívők egységéért, ami olyan mértékben valósul meg, amilyen mértékben részt vesznek az Atyának a Fiúval való egységében. Az egyedül őrá jellemző megszólítással – Atyám – kezdi imáját. Jézus jól tudja, hogy elérkezett az órája, küldetésének csúcspontja. Kéri az Atyát, hogy dicsőítse meg őt, vagyis teljesítse be azt a művet, amit ő maga bízott rá: tegye a tanítványokat az örök élet részesévé, vagyis „hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”. Pontosan ez volt Jézus műve a tanítványokkal, akiket éppen elhagyni készül. Be akarja mutatni őket az Atyának. „A tieid voltak, s nekem adtad őket.” A tanítványok kiválasztása nem véletlenszerűen történt, Jézus egész éjjel imádkozott, mielőtt kiválasztotta őket. Ez a kis csoport az imádság gyümölcse, az Atya ajándéka. Jézus maga is gyakran megjegyzi, azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse, ne a sajátját. Ezt tanította tanítványainak is. Valósággal odafordította őket a mennyei Atya felé. Ezért mondja: „Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van.” Így tehát ők ennek a kinyilatkoztatásnak az örökösei, amit nekik is tovább kell adniuk másoknak. Jézus rájuk bízza egész küldetését, művét. Egytől egyig jól ismeri őket, ismeri erős és gyenge oldalukat, hibáikat, korlátaikat. Ezért fordul az Atyához: „Értük könyörgök.” El tudjuk képzelni, hogy Jézus szívét rengeteg gondolat és aggodalom tölti el a holnap, a jövő miatt. Ma is folytatja imádságát – amit leginkább az egységért való könyörgés jellemez – a mennyben, hogy az Atya őrizze ma is minden tanítványát a szeretet és a küldetés egységében. Valóban főpapi ima ez: az egész hívő nép egységéért szól.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
