Jn 15,1–8 – A szőlőtő és a szőlővesszők
A mai evangéliumi szakasszal kezdődik Jézusnak a tanítványaihoz szóló búcsúbeszéde második része. Beszélt már arról, hogy a szeretet és a Szentlélek által közösségben marad övéivel. Most azt a képet festi elénk, hogy az Atya a szőlőműves, a Fiú a szőlőtő, a tanítványok pedig a szőlővesszők. Ezzel a szeretetnek azt az áramlását érzékelteti, mely a tanítványokat, őt és az Atyát egyesíti. A szőlőtő (és a szőlőskert) képe sokszor szerepel a Szentírásban az Úr és népe közötti kapcsolat érzékeltetésére. Most viszont a szőlőtő nem Izrael népe, hanem maga Jézus. Ő „az igazi szőlőtő”, mely jó gyümölcsöket terem, életet ad a szőlővesszőknek. Életének forrása és munkálkodásának alapja az Atyával való egység. Azért szállt le a mennyből a földre, hogy betöltse az Atya akaratát. Jézus a szőlőskert képével tárja föl, mi ez az akarat: a tanítványokat egyesíti önmagával, ahogyan a szőlővesszők kapcsolódnak a szőlőtőhöz, és így részévé teszi őket ugyanannak a szeretetnek, mely őt egyesíti az Atyával. A szőlővesszők számára a szó legteljesebb értelmében létfontosságú, hogy kapcsolódjanak a szőlőtőhöz. Jézus ezért így folytatja: „Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek”. Hogyan maradhatunk kapcsolatban a szőlőtővel? Jézus megmagyarázza: „Ha bennem maradtok és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok”. Az erre és a következő két napra kijelölt evangéliumban tizenegyszer szerepel a „marad” ige, amit a nyolcszor szereplő „termést hoz” kifejezés követ. Ha a tanítványok figyelmes szívvel hallgatják, és gyakorlattá teszik Isten szavát, termést hoznak.
Imádság a szentekkel
