ApCsel 1,1–11; Zsolt 47 (46); Ef 4,1–13; Mk 16,15–20
A mennybemenetel ünnepe felragyogtatja az emberi család és a teremtett világ előtt álló jövőt. Nyilvánvaló lesz mindenekelőtt az, hogy az emberi történelem nem a semmiben végződik, van egy „emberi” jövője, a feltámadt Jézusé, aki a maga személyében elvitte az embert a mennybe Istenhez. Úgy is mondhatnánk, hogy amikor Jézus bement a mennybe, felavatta azt az örök hajlékot, amit Isten a gyermekei számára készített. Hasonló nyelvezetet használ, mint a Jelenések könyve, „új égről” és „új földről”, mennyei Jeruzsálemről beszél, melyet Jézus a belépésével fölavat. Ahogyan halála előtt mondta a tanítványoknak, azért megy fel, hogy helyet készítsen mindenkinek, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk. Édesanyja, Mária már utánament, fölvétetett testében.
Ez az ünnep kivon minket az irányt, célt nélkülöző történelemből, ami a véletlen, a csillagok vagy a sötét, ellenőrizhetetlen erők áldozata. Az evangéliumban Jézus azt kéri, legyünk a tanúi a minden nép számára készített üdvösség misztériumának. Minden tanítványának szívében ott él a vágy az egyetemességre: egyetemes testvérek, a világ polgárai, mindenki családtagja vagyunk. A tanítvány új nyelven beszél, a menny nyelvén, a szeretet nyelvén, mely megérinti és megváltoztatja a szíveket; elűzi a démonokat, vagyis a magány, a bosszú, a gyűlölet, a megosztottság, az ellenségesség gondolatait. Ahhoz, hogy hirdessük az evangéliumot, nem kell tökéletes embereknek lennünk. Az Úr bűnös, bűnbocsánatot nyert embereket választott, akik képessé váltak a szeretet evangéliumának továbbadására. Ez az út a menny felé. Elszomorítanak azok, akik az eget kémlelik (a horoszkópra gondolok...), és ott keresnek védelmet, hogy elmeneküljenek a félelem és az élet bizonytalanságai elől. A mennybe ment Úr a mi egünk, a mi biztonságunk. Olyan jövőbe hív minket, ahová ő már egészen odaért. Minden idők tanítványainak megadja a hatalmat, hogy a történelmet és a teremtett világot e felé a cél felé vezessék. A tanítványok kiűzhetik a gonosz lelkeket és a szeretet új nyelvét beszélhetik; ártalmatlanná tehetik a kísértés kígyóit és legyőzhetik az élet mérges kelepcéit; meggyógyíthatják a betegeket és vigasztalhatják a vigaszra szorulókat. Ez az erő tartja fenn és vezeti a tanítványokat, egészen a földkerekség legvégső határáig, a történelem végéig. Márk evangéliuma így végződik: „Ők meg elmentek, s mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta.”
Imádság az Úr napján
