Dán 3,25.34–43. Azarja imája a tüzes kemencében
Dániel próféta könyvének ez a szakasza Azarja imádságát idézi föl, amikor a „lángok közepette” kéri az Urat, hogy lépjen közbe irgalmassága szerint. Felismeri, milyen tragikus következményekkel járt a bűn, hogy Izrael eltávolodott Istentől. Mindenki csak a saját feje után megy, és megszűnik a szolidaritás. A nép történelmének ebben a tragikus pillanatában száll föl az égbe az igaz ember imádsága, azé a csekély maradéké, aki az egész nép üdvösségéért imádkozik az Úrhoz. Nagyon hasonlít ez a helyzet a mi korunkban uralkodó állapotokra, amikor sokan magukba fordulnak. A világjárvány „tüzes kemencéjében” szükségünk van arra, hogy odaálljunk Azarja mellé, aki nem önmagáért imádkozik, hanem az egész népért. Ez az értelme a békeimádságnak, a betegekért és a minden ember üdvösségéért mondott imádságnak. A hívő ember tudja, hogy nem hiába imádkozik, hogy szavai nem szállnak el a levegőbe. Azarjához hasonlóan tudja, hogy szavai meghallgatásra találnak, hiszen bízik Isten hűségében: „Szent nevedre kérünk, ne taszíts el minket végleg, ne bontsd fel a szövetséged. Ne vond meg tőlünk irgalmadat”. Ez az imádság a tűzben születik meg. Azarja úgy áll előttünk, mint annak a hívőnek a példája, aki nem szűnik kérni az Urat a testvéreiért, Isten egész népéért és minden népért.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
