1Pt
1,10–16. „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok”
Az
apostol – miután hangsúlyozza, hogy a tanítványoknak örülniük kell a magányból
és a szomorúságból való megváltás miatt –, figyelemre és mértékletességre
buzdítja őket, valamint arra, hogy legyenek készek az indulásra. Új kivonulásra
van szükség ugyanis. Az apostol azzal az ősi buzdítással adja ezt tudtukra,
amelyet Izrael fiai kaptak Egyiptom elhagyásakor: „övezzétek fel
gondolkodásotokat”. Lelki kivonulásról van szó, vagyis belső útról, amely a
hívőt közelebb viszi Jézushoz, s ahhoz, hogy az evangélium szerint éljen. A
kép, amelyet Péter a kivonulásról fest, következetes életvezetést követel meg a
hívektől. Ahogy Izrael ősi népének, az újnak is el kell hagynia az e világi,
énközpontú mentalitást, és fel kell öltenie Isten gyermekeinek sajátos
vonásait. Péter megtérésre hív, hogy többé ne az önmagunk iránti szeretet
vezéreljen, hanem Isten, hogy hallgassuk meg az ő szavát, és engedelmeskedjünk
neki. Ekkor Péter belekezd a buzdítás második részébe, amelyhez a Leviták
könyvének elejét, a „szentség törvényét” hívja segítségül: „…legyetek ti is
szentek bármilyen körülmények között; mert meg van írva: »Szentek legyetek,
amint én is szent vagyok.«” Jézus tanítványai arra kaptak meghívást, hogy
legyenek szentek, miközben Isten példája lebeg a szemük előtt. Emberi szemmel
nézve lehetetlennek tűnő cél, Istennek azonban ilyen ambíciói vannak a
gyermekeit illetően. Valójában mindig erre vágyott. A teremtés pillanatától
kezdve, amikor megalkotta a férfit és a nőt a „saját képmására”. Jézussal, aki
eljött, hogy közöttünk lakjon, Isten visszatért régi álmához, s már ma meg is
valósítja azt, ha hűségesen követjük Jézus evangéliumát.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
