Dán 9,4b–10. Dániel imádsága
Miközben a nagyböjt útján járunk, az Egyház liturgiája azt az imádságot adja ajkunkra, amivel Dániel próféta az Úrhoz fordul az egész népért. A próféta azzal kezdi, hogy őszintén megvallja, az egész nép hűtlen volt Istenhez, aki ennek ellenére megtartotta a Sínai-hegyen kötött szövetséget. Erre az árulásra nincs mentség: a népet és a vezetőit nemzedékről nemzedékre figyelmeztették a próféták, akiket Isten éppen azért küldött, hogy megóvja őket a hűtlenségtől. Ezért mondhatja a próféta: „Te igazságos voltál, Uram, nekünk pedig mind a mai napig szégyen borítja arcunkat”. Az imádságban Dániel azt is hozzáteszi, hogy a szégyenérzésben az egész nép osztozik. A próféta jól tudja, hogy a szövetség felbontása miatt Istennek el kellene ítélnie a népet. Ezért szól ilyen merészen az Úrhoz az imádságában: meg akarja indítani a szívét, hogy legyen irgalmas a népével. A bűnök megvallása bizonyára megnyitja az utat a megbocsátás előtt, melyet a próféta megpróbál kikönyörögni a város és a nép számára; ami azonban igazából reményt ad neki a megbocsátásra, az nem más, mint hogy bízik Isten irgalmasságában. Az Úr meghallgatja Dániel imádságát, és kijelöli azt az időt, amikorra „véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt” (Dán 9,24): hetven hét után nyerik el a teljes bocsánatot. Dániel imádságának hatékonyságát az adja meg, hogy bízik Isten irgalmasságában.
Imádság a szegényekért
