Iz 49,8–15. A visszatérés öröme
Az egész emberiség, az ég, a föld, a hegyek mind meghívást kapnak arra, hogy együtt örvendjenek, mert az Úr nem hagyta el népét, nem feledkezett meg róla, még akkor sem, amikor az eltávolodott tőle. Ismét az Úr az, aki közeledik a népéhez, és emlékezetébe idézi: „A kegyelem idején meghallgatlak”. Úgy is fogalmazhatunk, hogy „a kegyelem ideje” Izrael egész történelmét felöleli. A nép hűtlensége ellenére az Úr „nem feledkezik meg róla”. A megtisztulás és száműzetés ideje után az Úr készen áll arra, hogy helyreállítsa az országot, összegyűjtse Izrael szétszéledt fiait, és olyan jövőt tár eléjük, melyet béke és a jólét jellemez. Nem úgy közelít népéhez, mint hatalmas és kérlelhetetlen bíró, hanem mint „aki megkönyörült rajtuk”, mint gyengéd édesanya, aki gondoskodik gyermekeiről, és megesik a szíve rajtuk. Olyan magasztos és rendkívüli ez a szeretet, hogy felfogni is nehéz: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” Isten „anyai” szeretete nyilvánul meg itt, mely Fia megtestesülésében teljesedett be. Pál apostol így ír erről: „noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,7–8)
Imádság a szentekkel
