Jer 18,18–20. Összeesküvés Jeremiás ellen
Ebben a rövid részletben a Jeremiás próféta lelkét fölkavaró gondolatokról, ellentmondásokról olvasunk. Megláthatjuk benne annak a hívőnek az alakját, akit üldöznek az ellenségei, aki rosszat kap azért a jóért, melyet végbevitt. Ellenségei nem csupán elutasítják prédikációját, hanem egyenesen fölöslegesnek ítélik, mert úgy gondolják, ők már ismerik Isten akaratát, hiszen gyakorolják az istentiszteletet, és magyarázzák a Törvényt. Ugyanazt a magatartást látjuk magunk előtt, amit a farizeusok tanúsítanak majd Jézussal szemben: őt azért utasítják el, mert tanításának középpontjában a szeretet áll, de még inkább azért, mert úgy lép fel, mint Isten gondolatának igaz és tekintéllyel bíró értelmezője, sőt az egyetlen Mester. Jeremiás próféta jól tudja, hogy nem ő választotta a prófétaságot. Az Úr az, aki őt kiválasztotta, és aki elküldte, hogy beszéljen a néphez, juttassa kifejezésre, mi az Isten akarata. A próféták jelenléte az Isten szeretetének jele, aki nem akarja, hogy népe a saját gondolatainak és behatárolt horizontjának rabszolgájává váljon. Jeremiás – minden bizonytalankodása ellenére – felfogja, hogy nem engedhet ellenségeinek, akik folyamatosan újabb és újabb kelepcéket állítanak neki. Ezért fordul közvetlenül az Úrhoz. A hívő ember családias bizalmával emlékezteti az Urat arra az időszakra, amikor közbenjárt azokért, akik most az ellenségei lettek. Az Úr Jézus, aki az Isten országa hirdetésének csúcspontját jelenti, megtisztítja még Jeremiás kérését is: arra szólítja föl tanítványait, hogy imádkozzanak ellenségeikért, s erre ő mutat elsőként példát. A szeretet, melyet az Úrtól kapunk, erősebb minden gonoszságnál, és képes legyőzni azt.
Imádság a szentekkel
