Március 2., hamvazószerda
Shahbaz
Bhattira, a pakisztáni keresztény kisebbségügyi miniszterre emlékezünk, akit 2011-ben
e napon terroristák gyilkoltak meg, mert a békét és a párbeszédet kereste.
Joel
2,12–18; Zsolt 51 (50); 2Kor 5,20–6,2; Mt 6,1–6.16–18
Ezen a napon kezdődik a nagyböjt, és a
liturgia fölidézi Isten hívását: „…térjetek vissza hozzám teljes szívetekből,
böjtölve, sírva és gyászolva.” (Joel 2,12) A nagyböjt alkalmas idő arra, hogy
visszatérjünk Istenhez, és újra átgondoljuk, mi az értelme az életünknek. A
liturgia a hamu ősi, komor jelével siet segítségünkre. Miközben a pap a
fejünkre hinti a csipetnyi hamut, azt mondja: „Emlékezzél, hogy porból vagy, és
porrá leszel.” Ez az igazság az életünket illetően: valóban porból vagyunk, gyengék
és sebezhetők. Ezt láttuk a koronavírus-járvány idején, amikor kiderült, hogy
mindannyian gyengék és törékenyek vagyunk, a betegség senkit sem kímél.
Mindannyian törékenyek vagyunk, és a fejünkre hintett hamu a gyöngeségünkre emlékeztet,
elmondja nekünk, hogy Isten szeret minket, és kiválasztotta a törékenységünket,
hogy ezen keresztül valósuljon meg a terve, a szeretet terve, mely az egész
világra vonatkozik. Mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy a béke
őrszemei legyünk azokon a helyeken, ahol élünk és dolgozunk. A
böjt és az imádság figyelmes és éber őrszemekké tesz minket, hogy ne uralkodjon
el a beletörődés álmossága, mely elkerülhetetlennek tartja a konfliktusokat; ne
győzzön a rosszba való belenyugvás tompultsága, mely folyamatosan ránehezedik a
világra. Ennek a napnak az evangéliumi olvasmányában Jézus arra buzdítja
tanítványait, hogy böjtöljenek és imádkozzanak, azért, hogy levetkőzhessenek
magukról minden gőgöt és fennhéjázást, és készen álljanak Isten ajándékainak
elfogadására. A saját erőnk nem elég ahhoz, hogy távol tartsuk a gonoszt,
kérnünk kell az Úr segítségét. Ő tesz minket nemcsak jókká – ahogy Bonhoeffer
gyakran elismételte –, hanem erősekké is, hogy a szeretet győzzön a gyűlölet
fölött, a béke a háború fölött.
Hamvazási liturgia
