Ferenc pápa imádságának emlékezete, mely a világjárvány idején, 2020-ban hangzott el a Szent Péter téren. Imádkozzunk a koronavírus- és minden más járvány áldozataiért.
Ter 5,9–12; Zsolt 33 (32); 2Kor 5,17–21; Lk 15,1–3.11–32
„S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.” Ma arra a lakomára emlékezünk, melyet az irgalmas atya készített fia számára, aki hazatért a szülői házba. Az a fiú, aki „halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült”, ott él valamennyiünkben. S éppen ez a vasárnap, itt a nagyböjt közepén az öröm vasárnapja, amikor az Úr megízlelteti velünk a húsvét, a bűn és a halál fölött aratott győzelem örömét. Ezért kell ünnepelnünk, ezért kell legyőznünk a szomorúságunkat és az ellenállásunkat, és ezért kell nagyobb örömben élnünk. Miért öröm a szentmise? Mert aki befogad bennünket, önmagát ajánlja fel, az életét adja nekünk, mivel szeret bennünket, és nem akarja, hogy elvesszünk az élet szomorúságában és magányában. Jézus szívesen van együtt valamennyiünkkel. A mai evangéliumi részlet is éppen erre utal, hisz azzal kezdődik, hogy Jézus befogadta a bűnösöket, és velük evett. „S illett vigadnunk és örülnünk…” Igen, ünnepelnünk kell, hogy tudatosítsuk magunkban, mindannyian ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei, hogy egyetlen családba gyűjtött bennünket, s hogy meg kell tanulnunk együtt élni. Sokan gondolják azt, hogy csak akkor fogják igazán jól érezni magukat, ha egyedül élnek, a maguk urai lesznek. Erre az elhatározásra jutott a fiatalabbik fiú is, aki egyszer csak el akart menni otthonról. Ezt a fiút nem érdekelte a többiek jólléte, csak saját magáért akart élni. Ez a fiatal azonban éhezni kezdett, de senki nem adott neki semmit. Barátságra, szeretetre, szolidaritásra éhezett, ami gyakran előfordul az életben azzal, aki eltávolodik a többiektől, az Úrtól és az ő házától. S akkor, amikor a fiatalabb testvér eljutott odáig, hogy éhezett, végre „magába szállt”, vagyis a szívétől vezetve elindult hazafelé. Akkor száll magába, amikor megérti, hogy nem akkor leszünk igazán boldogok, ha csak magunkért élünk. Az apja örömmel fogadja, de a lakomáról hiányzik a másik fiú, az, amelyik otthon maradt. Ő ahelyett, hogy osztozna az apja örömében, irigykedik az öccsére. Ahogyan a farizeusok és az írástudók zúgolódtak Jézus ellen, úgy ő is rosszat gondol az apjáról, jóságát gyengeségnek ítéli. Az apának őérte is ki kell mennie, hisz nem akarja, hogy az ünnepről bárki hiányozzék. Mi pedig megtanulhatjuk, hogy ne csak saját magunk miatt örvendezzünk, hanem azok miatt a testvéreink miatt is, akik új életre kelnek. A magunkba szállás ideje, a nagyböjt nagy kegyelmeket rejt: tudatosíthatjuk magunkban a bűneinket, a gyengeségeinket, és kinyújthatjuk a kezünket Isten felé. Az Úr pedig beburkol bennünket a szeretetével.
Imádság az Úr napján
