MTörv 4,1.5–9. Gyakorlatra váltani az Úr törvényeit
Mózes törvénykönyvének szerzője, miután fölidézett néhány eseményt Izrael pusztai vándorlásának történetéből, azt szeretné elérni, hogy a nép a tudatára ébredjen, mi a hivatása a világban. Ezt azzal kezdi, hogy emlékezteti legfontosabb feladatára, az Úr meghallgatására: „Halld, Izrael!” Ez nem egyszerű erkölcsi buzdítás. Izrael népe számára Isten meghallgatása a szövetség elidegeníthetetlen része. Isten leszáll az égből, hogy beszéljen az izraelitákhoz, saját népévé tegye őket. A szövetség biztosítéka éppen ez, Izrael addig marad Isten népe, amíg meghallgatja az ő szavát. Az Úr a jelenlétével, a szavával folyamatosan vezeti Izraelt, győztessé teszi a népek között, attól kezdve, hogy megszabadította az egyiptomi fogságból. „Halld, Izrael” – ezekkel a szavakkal kezdődik ma is a Sema Jiszraél imádsága. Egy parancs, mely imádsággá alakult. Ennek a szakasznak a középpontjában egy kijelentés áll, melyet Mózes kérdés formájában fogalmaz meg, s amely vezérfonalként kíséri végig Izrael útját: „Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk?” Ám a Törvény megtartása, akkor éppúgy, mint a mi korunkban, csak úgy lehetséges, ha szabad válaszként fogalmazódik meg Isten felé, aki szeretetében kiválasztott minket, és szeretné, ha hozzá és az egész világra vonatkozó üdvözítő tervéhez kötődnénk. Ezért fontos, hogy a hívő meghallgassa az Urat, és emlékezzen szavaira. A Szentírás szavainak hűséges meghallgatása megszabadít minket attól, hogy önmagunk és a világ divatjainak rabszolgái legyünk, s az Úrhoz és az ő szeretettervéhez kapcsol bennünket.
Imádság a szentekkel
