1Kor 10,14–22. Krisztus testének egysége
Pál apostol újra figyelmeztet arra, hogy a gyengébb hitűek nagyon könnyen visszatérhetnek a bálványimádó vallásformákhoz. Ez történt a zsidókkal is Mózes idejében. Isten pedig – állítja határozottan Pál apostol – ma is ugyanúgy a segítségünkre tud sietni, mint ahogy akkor tette. A keresztényeknek körültekintőnek kell lenniük, amikor egy asztalhoz ülnek a pogányokkal, ahol bálványoknak feláldozott húst fogyasztanak. Nyilvánvaló, hogy a legelső bálvány – ma még inkább, mint régen –, aminek oltárán a legdrágább dolgokat áldozzuk fel, a saját énünk. Önmagunk bálványozása olyan kultusz, mely egyre szélesebb körben terjed, és oly sok közeli és távoli baj, konfliktus forrása. Pál szerint a legerősebb és legmagasabb rendű dolog, ami szembeszáll ezzel a bálvánnyal, az önimádattal, az éppen az Eucharisztia. Az apostol olvasóinak emlékezetébe idézi, hogy mi az a két cselekedet, amely által az Eucharisztiában létrejön a közösség Krisztussal: inni a kehelyből és enni a kenyérből. A kehely és a kenyér tehát egyesülés Krisztus vérével és testével. Az Eucharisztia ezáltal Krisztus testévé alakítja az Egyházat. Az egy kenyérből és egy kehelyből való részesedés által sokakból egy test lesz. Szent Ágoston bölcsen ezt mondja: „Ebben a kenyérben meglátjátok azt, akik vagytok, és azt kapjátok, akik vagytok.” Az Eucharisztia a műhely, ahol épül az Egyház, ahol az elveszetteket egybegyűjtik, és a Lélek tüzével egyiket a másikhoz forrasztják, erős egységben, hogy megalkossák azt az egy, közös lelki építményt, ahol eljön a megváltás, és az Isten országa reménységében lehet élni. Az Eucharisztiához járulva Krisztus testévé alakulunk át, hogy az ő élete, érzései, mások iránti szenvedélyes szeretete éljen bennünk.
Előesti imádság
