Ám 6,1a.4–7; Zsolt 146 (145); 1Tim 6,11–16; Lk 16,19–31
A szegény Lázárról szóló evangéliumi példabeszéd egyenesen kegyetlenséggel vádolja a világot: sokan vannak, akik bíborba és patyolatba öltözve dúsan lakmároznak, és nem veszik észre a megszámlálhatatlan szegény Lázárt, akik magukra hagyottan hevernek az ajtajuk előtt. Kegyetlenségük még a példabeszédbeli gazdag emberénél is fájdalmasabbnak tűnik. Mintha nem értenék Ámosz próféta kemény szavait: „Jaj Sionban a gondtalanul élőknek… elefántcsont ágyban alusznak, fekvőhelyeiken henyélnek, lakmároznak a nyáj bárányaiból… korsóból isszák a bort… József [ti. Izrael] végzete miatt bizony nem bánkódnak.” Az evangélista nem árulja el a gazdag ember nevét, mintha azt akarná ezzel sugallni, hogy annak neve, ami a világ összes nemtörődömségét, énközpontúságát összekapcsolja, nem más, mint a közöny. Ferenc pápa 2016-ban Assisiben, a vallási vezetők béketalálkozóján azt mondta: „Korunk súlyos betegsége a közöny. Olyan, mint egy vírus, amely megbénít, tétlenné és érzéketlenné tesz, egy kór, amely a vallásosság középpontját támadja meg, és ezzel egy új, végtelenül szomorú pogányságot hoz létre: a közöny pogányságát.” Így van, annak a gazdag embernek a közönye és a sok mai gazdag embernek a közönye a pogányság jele, a romboló ördögi erő jelenlétének bizonyítéka. A közöny pontosan az ellentéte Istennek, aki az emberek barátja, a szegények barátja, a szegények védelmezője, az emberszerető. Isten nem ismeri meg a gazdag embert, de nevén szólítja a sebekkel borított szegény embert, aki az ajtó előtt hever a kutyák mellett. Isten megrendül, Lázár mellé áll, és megmenti őt.
Az evangéliumi részlet azt sugallja, hogy a közöny látszólag még Istent is megakadályozza abban, hogy áthidalja a szakadékot, amit az ember ás maga köré. Komoly figyelmeztetés ez: bárki, aki csak magának építi a saját életét, valójában a saját poklát építi.
De ott van a gyötrelembe zuhant gazdag ember figyelmeztetése is. Kiáltása olyan, mintha kétségbeesett ima volna, sürgető figyelmeztetés a többi testvérének. Végül is elmondhatjuk, hogy ennek az embernek eszébe jutottak a többiek. És úgy tűnik, hogy eltúlzott álkomolysággal kiabál. Mindenesetre ez arra buzdít, hogy ne pazaroljuk el az időt életünk során, gyakoroljuk az irgalmasságot, ne teremtsünk szakadékokat az emberek között, ám annál többet munkálkodjunk a szakadékok betemetésén. Ábrahám azt feleli az aggodalmaskodó gazdag embernek: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.” Nem kell rendkívüli tetteket véghez vinni. Megkaptuk Isten Szavát. A hívek feladata, hogy meghallgassák azt, és ezáltal átformálják a szívüket. A bölcs Egyház pedig még egyszer utoljára el fogja ismételni nekünk ezt a végső napon is, amikor az égi utazásunk előtti utolsó köszöntésben részesülünk: „A paradicsomba kísérjenek az angyalok, érkezésedkor fogadjanak a vértanúk, és a szegény Lázárral és Ábrahámmal együtt a földben élvezhesd a mennyországot.” (Olaszországban elterjedt temetési imádság)
Imádság az Úr napján
