1Kor 4,1–5. Óvatosan ítélkezzünk
Pál apostol olyan ember szemszögébe helyezkedik, aki arra kapott meghívást, hogy Istent szolgálja, az ő dolgainak intézője legyen, ne a saját érdekeit és ambícióit kövesse. Azt is hozzáfűzi, hogy a lelkiismerete nem vádolja semmivel. Ezzel a tudatossággal állítja Pál, hogy ő csak Isten ítéletétől függ, és nem az emberekétől vagy a közösség tagjaiétól. És még ha ez utóbbi meg is történne, nem elégedne meg vele: „Az Úr az, aki megítél engem”, írja határozottan a levélben. Sőt, saját magát sem ítéli meg: az ítéletnek, amit magáról mondana ki, semmivel sincs nagyobb jelentősége, mint a kritikáknak, amelyekkel a korintusiak illetik őt. Amikor eljön az Úr (Krisztus), ő fog „igazságosan” (Róm 2,2) ítéletet gyakorolni, nyilvánosságra hozva „a szívek szándékait” és a rejtett gondolatokat is. Csak akkor nyer majd az igaz ember elismerést, dicséretet és jutalmat Istentől. Pál Krisztus szolgája, emiatt csak az Úr értékelheti a munkáját. A Rómaiaknak írt levélben így fogalmaz: „Ki vagy te, hogy kárhoztasd más szolgáját? Urának áll vagy bukik…” (Róm 14,4) Az apostol ezért óva inti a keresztényeket attól, hogy e világi szempontok szerint ítéljék meg a szolgálat gyümölcseit. Nyomatékosan kijelenti, hogy senki sem lehet önmaga bírája, még kevésbé másoké, csakis az Úr ítélheti meg a szíveket.
A Szent Kereszt imádsága
