Szent Jeromos (†Betlehem, 420) egyháztanító emléknapja. Ő fordította latinra a Bibliát. Imádkozzunk, hogy a Szentírás szavát minden nyelven meghallják.
Jób 38,1.12–21.40,3–5. A teremtő bölcsesség összezavarja Jóbot
Isten végül megszólal, Jób a könyv eleje óta ezért imádkozott. Ám felelete különösnek tűnik. Mintha az Úr nem törődne azzal, hogy pontosan megválaszolja Jób kérdéseit és kéréseit. Isten kihívja a férfit, aki meg meri kérdőjelezni a cselekedeteit. Ebben a két fejezetben Isten faggatja Jóbot, amit az első felszólításban foglalhatnánk össze: „Világra szóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel!” Isten a teremtés dolgairól faggatja Jóbot: előbb a természetről, majd az állatokról. Hogyan gondolhatja Jób, hogy Isten az emberi történelmen kívül van, ha ő minden létező eredete és a teremtés művének fenntartója? Manapság a tudomány igyekszik mindent megmagyarázni, és minden eseményről meg tudja mondani, miért történt. Így már nem tudunk ámulattal tekinteni a teremtésre. Miért kellene Isten szeretetteljes jelenlétét látnunk abban, ami mindennap körülvesz minket? A Biblia újdonsága éppen ebben van: a teremtés egyik művében sem tisztel istenséget. Ebben mélyen világi. Csakhogy Isten jelenléte mindenek fölé emelkedik, ő tartja életben a teremtett világ csodálatos rendjét, amihez ámulattal kell közelednünk, már csak azért is, mert sohasem fogunk egészen uralkodni rajta. Hagyjuk, hogy Isten minket is faggasson, nehogy bölcsességünk balgasággá váljék!
