A Fájdalmas Szűzanya ünnepe: megemlékezünk Máriáról, Jézus anyjáról, aki fájdalomtól megtört szívvel állt a kereszt alatt. És mindenki másról, aki együttérez a keresztre feszítettekkel, az elhagyottakkal, az elítéltekkel.
Jn 19,25–27. Jézus és édesanyja
Rögtön a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után emlékezünk meg a liturgiában a Fájdalmas Szent Szűz Máriáról. Bár ez viszonylag új ünnep, a Kálvárián, a nagypéntekben gyökerezik, amikor csak néhányan maradtak a keresztre feszített Jézus mellett. Köztük Mária, Jézus anyja. János evangéliuma néhány sorban beszéli el azt a különleges titkot, ahogy Mária fia mellett marad a kereszthalálakor, és új küldetést kap tőle.
Azokban az órákban Mária talán a Simeonnal való találkozásra gondolt vissza, és teljes mélységükben megértette akkor elhangzott szavait: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2,33–35) Az „óra”, amire Jézus várt, egyben édesanyjának órája is volt. Elválaszthatatlan volt a fiától úgy a földi születésekor, mint a fájdalmas és dicsőséges feltámadásakor. Jézus szenvedéstörténetét erőszak és árulás szegélyezi egészen a keresztig, mégis magában hordja az újjászülető élet csíráját. A kereszt magasából Jézus nem kér vigasztalást saját maga számára, ahogyan mi tettük volna, nem kiált könyörületért. Példát adva a végtelen szeretetre, édesanyjáért és azért az ifjú tanítványáért aggódik, akit szeretett. A tanítvány arcában ott van a mi arcunk is, mindegyikünké. Jézus rajta keresztül rábíz minket édesanyjára, Máriára, az Egyházra, a hívők közösségére. És fordítva is igaz: ránk bízza anyját, Máriát. Mindannyiunkra. Nem hagy magunkra egy olyan társadalomban, mely gyakran mostohaként bánik gyermekeivel. Jézus arra kéri Máriát, legyen az édesanyánk. Feladatot ad neki, küldetést, azt, hogy legyen mindenki édesanyja. Amikor úgy tűnik, hogy mindennek vége, amikor az igazság és az evangélium ellenségei győzelmi indulót fújnak, a legyőzött hangjából új barátság születik. A fiatal tanítvány és az idős édesanya közötti összetartozás. Ez a feltámadás első jele, vagy ha úgy tetszik, Jézus halálának első gyümölcse. A kereszten legyőzetett az önszeretet törvénye, és új barátság kezdődött. Kis család született, amelyet immár nem a test és a vér tart össze, hanem a keresztre feszített Úr szeretete.
Imádság az Egyházért
