A Csehországban mártírként tisztelt Szent Vencel (911–935) emléknapja
William Quijano emléknapja: a salvadori Sant’Egidio közösség fiatal tagja volt, akit 2009-ben a maras (fiatalkorúak bűnbandáinak elnevezése) gyilkolt meg.
Jób 9,1–12.14–16. Isten igazságossága a jog fölött áll
Mi az ember a teremtő Isten előtt, aki fenntartja a világot, és oly bölcsen rendez el benne mindent? Jób úgy érzi, mintha Isten mindenhatósága agyonnyomná őt: „Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek.” Így igazsága is kifürkészhetetlen. Vele szemben az ember semmit nem tehet: „Ha igazam volna, sem tudnék mit felelni, bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem.” Barátja, Bildád szavai nem segítenek Jóbnak. Szavai nem győzik meg Jóbot bűnösségéről, és nem segítik az Istennel folytatott nehéz párbeszédét sem. Jób nagysága abban áll, hogy nem hagy föl e párbeszéddel, nem hagy föl azzal, hogy kérdéseket intézzen az Úrhoz, és folytonosan Isten jelenlétét fürkéssze a történelemben és a teremtett világban. Barátainak sem sikerül egyebet tenniük, mint rövidlátó teológiájukat a végkimerülésig ismételgetve Jóbot győzködni, hogy az embert bűnei miatt sújtja szenvedéssel az Úr. Jób erre a merev tanításra azzal válaszol, hogy mit sem számít, ártatlan vagy bűnös-e az ember egy olyan Isten előtt, akit látszólag nem aggasztanak a szenvedők fájdalmai. Jób végső szavaiból azonban egy pillanatra felragyog Istenhez fűződő különleges kapcsolata: „Nincs bíró, ki köztünk igazságot tenne, ki kezét mindkettőnknek fejére tehetné.” Jób, barátaival ellentétben, nem tartja bírónak Istent, nem olyannak látja, aki kimondhatná az ártatlanság vagy a bűnösség ítéletét; számára Isten barát, akihez fordulhat. Ez pedig még inkább elmélyíti Jób drámáját, aki tovább beszél Urához: hite nagyobb az elszenvedett fájdalomnál.
Imádság a szentekkel
