Szent Kozma és Damján (†303 körül) szíriai mártírok emlékezete: a hagyomány orvosként tartja számon őket, akik ingyen gyógyították a betegeket. Emlékezzünk meg mindazokról, akik a betegek gyógyításának és ápolásának szentelik életüket.
Jób 1,6–22. Jób, a hívő ember példaképe
Ezzel a szakasszal Jób könyvét kezdjük olvasni. Az első két fejezet példaképként állítja elénk Jóbot: „Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.” A szerző egy olyan ember életének tisztességét és boldogságát mutatja be, akinek cselekedetei Isten félelmén nyugszanak. Az Úr örül Jób boldogságának. Nem így a sátán, őt zavarja ez az igaz ember, akinek – úgy látszik – minden csak a javára válik. Lehet, hogy Jób jóléte magyarázza becsületességét és az Úrhoz való feltétlen hűségét? A sátán mintha befurakodna Isten és az emberek közé, hogy kételyt támasszon az igaz és istenfélő Jób szeretete, öröme és boldogsága iránt. A gonosz irigysége ez, az ember jólétével, Istennek a történelemben való jóságos jelenlétével szemben. Úgy tűnik, a sátán műve abban áll, hogy szerte a földön megkérdőjelezze azokat, akik jót cselekednek. Péter apostol írja első levelében: „Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben.” (1Pt 5,8–9) Jób vajon képes lesz-e ellenállni a gonosznak? Ezt kérdi a sátán az Úrtól. Így aztán a sátán lesújt Jóbra, egyre fokozódó szenvedésekkel verve: előbb javait, majd fiait és lányait veszi el. Ám Jób nem átkozza Istent, nem az Úrban keresi az őt ért bajok okát, sőt, válasza mindmáig ámulatba ejtő: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”
Imádság a szegényekért
