Shahbaz Bhattira, a pakisztáni keresztény kisebbségügyi miniszterre emlékezünk, akit
terroristák gyilkoltak meg 2011-ben, mert a békét és a párbeszédet kereste.
Mardokeus imája tárgyilagos hitvallás a gonosszal szembeni ellenállásról. Eszter imája gazdagabb, személyesebb. A hívő emberek az ellenséggel szemben állva nem csak azt mondják: „szabadíts meg a gonosztól”, hanem azt is hozzáteszik, hogy tudatában vannak a bűnüknek: „vétkeztünk”. Az ellenség jelenléte mindig helyreigazítást is jelent, arra hív, hogy teljes legyen Izrael népének hite, amelyet elhanyagolt, amikor jólétben élt. Eszter olyan ember, aki „az Úrnál keres menedéket a ránehezedő halálveszedelemben”. Ebből ered az imádsága: szolgálólányaival együtt reggeltől estig a földre borulva imádkozott. Emlékszik a szövetség történetére – meghallgatta őseinek elbeszéléseit –, Isten védelmét kéri saját maga és népe számára. Imádságában Eszter váltogatja az egyes és a többes számot. Elszakad a néptől, amikor arra a különleges feladatára gondol, hogy a király elé kell állnia, teljesíteni kell egy olyan küldetést, amelyhez nagyon magányosnak, gyengének érzi magát, és ami szorongással tölti el. Ugyanakkor azonosul is a néppel, a szóvivőjévé válik, amikor arról van szó, hogy az Úrhoz kell fohászkodni az ellenségtől való szabadulásért, magának az Úrnak a dicsőségéért és öröksége védelmezéséért. Úgy áll az Úr előtt, mint aki nem szívesen vállalja királyi voltát, nem használja ki rangjának előnyeit. Talán éppen ez teszi megfelelő eszközzé, emiatt érzi jobban, hogy csakis az Úrra számíthat: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem.” Eszter úgy áll mindannyiunk előtt, mint egy olyan hívő, aki érzi saját felelősségét, hogy ne önmagát, hanem egész népét mentse meg.
Imádság az Egyházért
