Ez 37,12–14; Zsolt 130 (129); Róm 8,8–11; Jn 11,1–45
1Volt egy Lázár nevű beteg Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. 2Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és lábát hajával törölgette. Az ő testvére, Lázár volt beteg. 3A nővérek üzentek érte: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.«
4Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: »Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.« 5Jézus szerette Mártát, meg a nővérét, és Lázárt. 6Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig még azon a helyen maradt, ahol volt, 7azután így szólt a tanítványokhoz: »Menjünk ismét Júdeába.« 8A tanítványok azt mondták neki: »Rabbi, most akartak a zsidók megkövezni, és ismét odamégy?« 9Jézus azt felelte: »Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja ennek a világnak a világosságát. 10Aki pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs benne világosság.« 11Ezt mondta, azután így szólt hozzájuk: »A barátunk, Lázár elaludt, de megyek, hogy felkeltsem őt az álomból.« 12A tanítványok erre azt mondták: »Uram, ha alszik, meg fog gyógyulni.« 13Jézus azonban a haláláról szólt, azok pedig azt gondolták, hogy az álom nyugalmáról beszél. 14Ezért Jézus nyíltan megmondta nekik: »Lázár meghalt, 15és örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy majd higgyetek. De menjünk hozzá!« 16Tamás, akit Ikernek neveznek, így szólt a többi tanítványhoz: »Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!«
17Amikor Jézus megérkezett, úgy találta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. 18Betánia pedig Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumnyira. 19Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária pedig otthon maradt. 21Márta akkor így szólt Jézushoz: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22De most is tudom, hogy bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked.« 23Jézus azt felelte neki: »Testvéred fel fog támadni.« 24Márta így szólt hozzá: »Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.« 25Jézus azt mondta neki: »Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, 26és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?« 27Márta azt felelte neki: »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.«
28Miután ezt mondta, elment és hívta a nővérét, Máriát, és odasúgta neki: »A Mester itt van és hív téged.« 29Amikor az meghallotta ezt, gyorsan fölkelt, és hozzá sietett. 30Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta eléje ment. 31A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: »A sírhoz megy, hogy ott sírjon.« 32Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, lábaihoz borult, és azt mondta neki: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.« 33Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. 34Megkérdezte: »Hová tettétek őt?« Azt felelték neki: »Uram, jöjj és lásd!« 35Jézus könnyezett. 36Erre a zsidók azt mondták: »Íme, mennyire szerette őt!« 37De voltak köztük, akik így szóltak: »Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon?«
38Jézus, lelkében még mindig megindulva a sírhoz ment. Egy barlang volt az, és kővel volt befedve. 39Jézus így szólt: »Vegyétek el a követ!« Márta, a megholt nővére azt mondta neki: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!« 40Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?« 41A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: »Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.« 43Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: »Lázár, jöjj ki!« 44S az, aki halott volt, kijött. A lába és a keze pólyával volt körülkötve, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: »Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!«
45Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne.
Az olvasott evangéliumi rész világosan megmutatja Jézus szeretetének erejét és nagyságát. Távol van barátai,
Márta, Mária és Lázár falujától, amikor
elér hozzá barátja
halálának híre. Veszélyben van Júdeában az őt ért fenyegetések miatt, mégis
úgy dönt, hogy elmegy: nem maradhat távol barátja,
Lázár szenvedésétől és életének
drámájától. A barátság
Jézus számára valóban mély dolog. Örökké tart. Ezzel ellentétben az emberek
sokszor elme- nekülnek mások szenvedése elől, és ezzel a tragédiákat megtoldják még a magány keserűségével is. Elkerülhetetlen, hogy eszünkbe ne jusson az a sok ember, akinek az életére ma is nehéz kő nehezedik. Olykor egész népek szenvednek hideg,
súlyos kövek alatt,
a háború vagy az éhség, a magány, a közöny
súlya alatt. Hideg és nehéz kövek ezek, amelyek nem véletlenül, nem a kegyetlen
sors miatt nehezednek rájuk, hanem az emberek
rosszakarata miatt.
Csak Jézus áll a sok Lázár mellett,
csak ő siratja őket. Néhány nappal később őt is magára hagyják majd, amikor egyedül marad a Getsemáne- kertben, és vércseppeket verejtékezik a félelemtől. Jézus egyedül áll Lázár előtt; ő az egyetlen,
aki minden és mindenki ellenében reménykedik. Amikor fel akarja nyitni a sírt, még Lázár nővérei
is igyekeznek őt lebeszélni.
„Uram, már szaga van, hiszen negyednapos” – mondja Márta. De Jézus nem hagyja abba. A Lázár iránti szeretete sokkal erősebb a nővérek reményvesztettségénél; sokkal bölcsebb, mint az észszerűség, a dolgok egyértelműsége. Az Úr szeretete nem ismer határokat, még a halál határait sem. A lehetetlent akarja. Az a sír ugyanis nem végleges lakóhelye Jézus barátainak. Ezért kiáltja: „Lázár, jöjj!” Barátja meghallja Jézus hangját, épp úgy, ahogy írva van: „a juhok ismerik az ő hangját” (Jn 10,3); vagy másutt: a jó pásztor „nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket” (Jn 10,3). Már Ezekiel próféta leírta Istennek ezeket a szavait: „Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem” (Ez 37,12). Lázár meghallja ezt, és kijön. Jézus nem egy halotthoz beszél, hanem egy élőhöz. És mivel alszik, talán kiáltva szól hozzá. Kéri a többieket, hogy oldják el barátja kötelékeit. De a halott Lázárral együtt Jézus valójában mindannyiunkat feloldoz saját egoizmusunkból, ridegségünkből, közömbösségünkből, érzelmeink halottságából. Egy ősi keleti hagyomány szerint miután Lázár feltámadt, nem evett mást, csak édességet. Azt hangsúlyozza ezzel a hagyomány, hogy az Úrtól kapott élet édes, szép, az érzések, amelyet az Úr ad a szívünkbe, erősek és szilárdak, szeretetteljesek, és legyőznek minden keserűséget. „Én vagyok a feltámadás és az élet” – mondja az Úr.
„Lázár, jöjj ki!” Jézus minden embert a nevén szólít, hiszen a név az ember egész életét jelenti. Isten barátsága, amit az emberek közötti barátságban látunk visszatükröződni, ma örömre hívja a szíveket és a világot, melyben lassan már csak sírok vannak. Lázár története előrevetíti a húsvétot, amikor Jézust, minden szenvedő ember barátját magával ragadja a gonosz. Tudunk mi az ő barátai lenni, és megrendülni fölötte? Ez a döntés vár ránk a nagyböjtben.
Imádság az Úr napján
