Jézus inni kér. Még nem mondta el a beszédet az utolsó ítéletről, de már megvalósul, amiről beszél majd: „Szomjas voltam, és adtatok innom.” Min- dennap megismétlődik ez a jelenet. Amikor odalépünk Isten szavának kút- jához, akkor mi is ott találjuk Jézust, aki vár ránk, és azt kéri tőlünk: „Adj innom!” A szívünket, a szeretetünket, a ragaszkodásunkat akarja. Erre szomjazik: barátságra. Az asszonyhoz hasonlóan mi is visszautasíthatjuk ezt a kérést, hogy barátságba lépjünk vele, társai legyünk. Jézus szerette azt az asszonyt, még amikor távol volt, az asszony azonban nem vette észre ezt. Magába zárkózott – öt férje volt már, sok csalódás és megcsalás a háta mö- gött –, beletörődött abba, hogy szomorú, reménytelen életet él. Nem koc- káztathatott egy újabb csalódást. Amikor Jézus egy másfajta vízről beszélt neki, amitől nem lesz többé szomjas, és amiért nem kell a kútig mennie, azonnal a maga javát kezdte keresni benne. Úgy is mondhatjuk, hogy hasz- not akart húzni belőle, kapni akart valamit az evangéliumból, de közben ugyanaz akart maradni, aki volt. A Jézussal való találkozás azonban nem engedi, hogy minden ugyanúgy maradjon. Ha engedjük, hogy létrejöjjön, megérinti a szívünket. És Jézus segített neki abban, hogy önmagára találjon, nem támadott rá, nem alázta meg zavarba ejtő megjegyzésekkel a bűneire, a számos szerelmére és csaló- dására vonatkozóan. Megértette őt. Éppen ez döbbentette meg az asszonyt: valaki megérti, ismeri olyannak, amilyen, és szereti. A szíveket nem egy tör- vény vagy az ítélkezés változtatja meg, hanem a hosszan tartó, mélyreható találkozás azzal az emberrel, aki szabadon és szeretettel beszél. Az az asszony engedte, hogy Jézus segítsen neki, engedte, hogy kibogozza szívének össze- kuszálódott szálait. És ő, aki vízért jött, az élet forrásává vált. Ennek az asszonynak a története a mi történetünk is, ha engedjük, hogy segítsen minket az Úr. Az asszony otthagyta a korsóját – vannak, akik úgy fordítják, engedte, hogy leessen, mintha a múlttal való szakítását jelké- pezné –, és sietve elindult, nem haza, nem is a szomszédba, hanem bejárta az egész falut. És mindenkinek – kivétel nélkül mindenkinek, azoknak is, akik szigorúan megítélték – elmesélte ezt a különleges találkozást, amely Jákob kútjánál történt vele. Rögtön mindenki a kúthoz ment. Jézus még ott volt, várt rájuk. Az Egyház olyan – mondta XXIII. János pápa –, mint egy falusi kút: mindenki odamehet hozzá, hogy merítsen a szeretet és a vi- gasztalás vizéből. Legyen így számunkra, akiket – bár bűnösök vagyunk – szeret az Úr, aki elénk jön a szegényekben, szava melegével, erejével oltja a szomjunkat, kenyerével táplálja éhségünket.
Imádság az Úr napján
