Oz 6,1–6. Törekedjünk megismerni az Urat!
1Nyomorúságukban csakhamar hozzám sietnek:
‘Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz,
2Mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket,
megvert, de gondjába is vesz minket.
3Két nap múlva ismét életre kelt minket;
harmadnapon feltámaszt, és élünk majd színe előtt.
Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat!
Biztosan eljön az Úr, mint a hajnal,
eljön hozzánk, mint az őszi eső,
és mint a tavaszi eső a földre.’
4Mit tegyek veled, Efraim?
Mit tegyek veled, Júda?
Jámborságtok olyan, mint a reggeli felhő,
és mint a reggel tovatűnő harmat.
5Ezért vertem őket a próféták által,
megöltem őket szám igéjével.
Ítéletem elérkezik, mint a világosság.
6Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot,
és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.
A megtérés útja, az Úrhoz való visszatérés nem belőlünk, nem az egyéni tökéletesedés vágyából születik meg. Már abban a döntésben is, hogy visszatérünk hozzá, ott van a bizonyosság, hogy az Úr az, aki megment, meggyógyít, megtart minket. Ítélete megbocsátás és nem kárhoztatás. Ez a bizonyosság elkíséri azt, aki megbánja bűneit. Úgy tűnik, a próféta meg- mutatja, milyen utat kell járnunk. A megbocsátás és a gyógyulás nem automatikusan bekövetkező esemény, megelőzi egy fejlődés, egy tudatos út, az önvizsgálat útja, amelyen döntéseket kell hoznunk, szokásokat kell hátra- hagynunk. Azt is mondhatnánk, hogy ez a nagyböjt ideje. A szöveg kétnapi várakozásról szól, s arról, hogy a harmadik napon felkerekedünk, és új útra lépünk. Az Egyház lelki hagyományában számos hasonló útmutatást találunk. A megtérés nem egy pillanat műve, hanem olyan út, amely napról napra bontakozik ki. A próféta így fogalmaz: „Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat: biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely öntözi a földet.” Ez azt jelenti, hogy nem haboz- hatunk, nem vesztegethetjük az időnket, és nem halogathatjuk a döntést. Ez a megfelelő idő. Sürgető szükség van a szívünk változására, az evangéliumot hirdetni kell, mert a szegények várnak ránk, mert a világnak szüksége van a remény szavaira. Nem számít, hogy nem vagyunk tökéletesek, az számít, hogy küldetésünk van, érezzük, hogy önmagunk és a világ számára is változásra van szükség. Ebben az értelemben a személyes megtérésnek van egy elkerülhetetlen közösségi, társadalmi dimenziója. Nem csupán azért tér meg az ember, hogy bebiztosítsa a saját üdvösségét, hanem azért térünk meg az Úrhoz, hogy vele együtt járjuk a világ útjait, hirdessük az evangéliumot, és gyógyítsunk minden betegséget.
Előesti imádság
