A muszlim világban a ramadán hónap kezdete
Iz 49,8–15. A visszatérés öröme
8Így szól
az Úr:
»A kegyelem idején meghallgatlak téged,
és a szabadulás napján megsegítelek;
megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek,
hogy helyreállítsd az országot,
és kioszd az elpusztított örökséget;
9hogy azt
mondd a foglyoknak:
‘Jöjjetek ki!’,
és azoknak, akik sötétségben vannak:
‘Lépjetek a napvilágra!’
Az utak mellett legelnek majd,
és minden kopár dombon lesz legelőjük.
10Nem
éheznek és nem szomjaznak,
nem sújtja őket forróság és nap,
mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket,
és vizek forrásához irányítja őket.
11Minden
hegyemet úttá teszem,
és ösvényeim kiemelkednek.
12Íme, ezek
messziről jönnek,
és íme, azok északról meg nyugatról,
mások pedig Sziním földjéről.«
13Ujjongjatok,
egek, és örvendj, te föld,
ujjongásban törjetek ki, hegyek!
Mert megvigasztalja népét az Úr,
és szegényein megkönyörül.
14Azt
mondta Sion:
»Elhagyott engem az Úr,
és Uram megfeledkezett rólam.«
15Megfeledkezhetik-e
csecsemőjéről az asszony,
nem könyörül-e méhe magzatán?
Még ha az meg is feledkeznék,
én akkor sem feledkezem meg rólad!
Izajás könyve rögtön Isten szolgájának második éneke (Iz 49,1–6) után leírja Izrael visszatérését hazájába, és Jeruzsálem helyreállítását. Az örömöt és a reménységet hirdeti, amelynek részese az egész teremtés. Hívja az emberiséget, az egeket, a földet, a hegyeket, hogy együtt örvendjenek, mert az Úr nem hagyta el népét, nem feledkezett meg róla, nem hagyta el még akkor sem, ha az eltávolodott tőle. Az ő szeretete szilárd, örökké tartó és erős. És ismét az Úr az, aki közelít hozzá, és emlékezetébe idézi: „A kegyelem idején meghallgatlak.” Úgy is fogalmazhatunk, hogy „a kegyelem ideje” Izrael egész történetét felöleli. A megtisztulás és számkivetés ideje után az Úr úgy dönt, hogy „feltámasztja az országot”, összegyűjti Izrael szétszéledt fiait. Nem úgy közelít népéhez, mint hatalmas és kérlelhetetlen bíró, hanem mint „olyan valaki, akiben irgalom lakik”, mint gyengéd édesanya, aki gyermekeiről gondoskodik, és megindul láttukon. Olyan magasztos és rendkívüli ez a szeretet, hogy az anyai szeretethez lehet hasonlítani: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” Hogyan ne érzékenyülnénk el egy olyan Isten előtt, aki ennyire kész belevegyülni történelmünkbe, amely bűnökkel is tele van? És még ha ez nem volna elég, még ezen is túllép, amikor Fia megtestesül. Pál apostol így ír erről: „Noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,7–8) És nemsokára azt szemlélhetjük majd, miképpen megy értünk meghalni a keresztfán.
Imádság a szentekkel
