Józs 3,7–11.13–17. Átkelés
a Jordánon
Az Úr biztosítja Józsuét a támogatásáról és hogy mindig vele lesz: „Veled vagyok, amint Mózessel vele voltam.” Mindig az Úr az, aki valójában vezeti a népet, még akkor is, ha időről időre megváltozik a hívők közösségét irányító földi vezető személye. Az Úr, és csakis ő a jó pásztor. Hozzá kell hasonlóvá válnia annak, aki a vezetésre kap meghívást. Józsué elfogadja a feladatot, amivel az Úr megbízza, és tiszteletet parancsolóan fordul a nép felé. Tekintélyét nem a saját képességeinek vagy taktikájának köszönheti, hanem annak, hogy közvetíti az Úr parancsait. Épp ezért tudja határozottan állítani, hogy az ellenséget elűzik, és az Úr átadja a földet a népének. Ebben a bizalmi légkörben vette kezdetét a Jordánon való átkelés. Abban a pillanatban, amikor a szövetség ládáját vivő papok lába a vízhez ért, a folyó kettévált és félrehúzódott, ahogy a Vörös-tenger esetében is történt, és száraz út nyílt a túlsó partra. A ládát leviták vitték. Nekik, mivel föl voltak szentelve, a szent dolgok közelében kellett tartózkodniuk, a nép egy bizonyos távolságot tartva követte őket. A gázló közepén a szövetség ládája megállt, hogy az egész nép elhaladhasson mellette. Ennek a csodás átkelésnek a láda a főszereplője, ebben a néhány rövid sorban hat alkalommal említik. Az esemény még különlegesebbnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a folyó éppen áradt. A szövetség ládája mégis erősebbnek bizonyult: a víz kettévált, a nép gond nélkül keresztülhaladt a folyómedren, és átkelt a túlsó partra. A láda, mint a jó pásztor, a folyó közepén várakozott addig, míg az egész nép át nem ért a túlsó partra. Csak ekkor indult el a szárazföld felé. Az Úr nem hagyja el népét a veszély pillanataiban és a nehézségek közepette.
Imádság az Egyházért
