Szent Lőrinc diakónus és vértanú emléknapja (†258), aki a szegényekben látta az Egyház igazi kincsét. Emlékezzünk meg mindazokról, akik a szegényeket szolgálják az evangélium nevében.
Szám 20,1–13. Meriba vizénél
1Az
első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a
Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott
el is temették.
2Mivel pedig nem volt vize a népnek,
egybegyűltek Mózes és Áron ellen, 3s
pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor
testvéreink, az Úr színe előtt! 4Miért
hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is,
jószágaink is? 5Miért hoztatok fel
minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni
nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak
ivóvize sincsen?«
6Erre Mózes és Áron otthagyták a
közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és
megjelent nekik az Úr dicsősége. 7Az
Úr így szólt Mózeshez: 8»Vedd a botot
és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a
sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából,
ihat az egész közösség és jószága.«
9Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt
levő botot, amint parancsolta neki, 10s
egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti
lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a
sziklából?« 11Azzal felemelte Mózes a
kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy
ihatott a nép és jószága.
12Azt mondta erre az Úr Mózesnek és
Áronnak: »Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek
Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.«
– 13Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek
Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
Ismét itt vagyunk a sivatagban, útban az ígéret földje felé. Ez a sivatag olyan, akár a mindennapi élet, akár a hívő ember mindennapi élete. Nehézségek és akadályok mindig vannak. Az itt leírt napon például vízhiány lépett föl, pedig a víz nélkülözhetetlen (nyilván mindenki érti, mit jelenthet víz nélkül bolyongani a sivatagban). Ebben a szövegrészben – más szentírási szövegektől eltérően – a következő kifejezéssel találkozunk: „Az emberek Mózesnek támadtak.” A héber eredetiben szereplő ige nem arra utal, ami mindannyiunkkal gyakran megesik, azaz hogy összeveszünk valakivel. Itt arról van szó, hogy megkérdőjelezik Isten egyik cselekedetét, melyet rend- kívül igazságtalannak tartanak: megszabadított egy népet, és lám, most hagyja meghalni. Ez nagyon súlyos vád. Izrael folyamatos értetlenségéből fakad, valamint abból, hogy képtelenek az Úr védelmére hagyatkozni. Az élet nehéz pillanataiban gyakran az Urat vádoljuk azzal, hogy igazságtalan, és megfeledkezünk megannyi ajándékáról. Ezáltal bezárkózunk igazság- érzetünk szűkös határai közé, siránkozunk, és követeljük jogainkat, anélkül, hogy a szükségben alázatosan segítséget kérnénk másoktól. Az Úr azonban a panaszokat is meghallgatja, és nem fárad bele, hogy válaszoljon a népnek, amely azt hiszi, igazságtalanság érte. Így aztán az Úr vizet fakaszt Izraelnek. Már nem Mózes és Áron lesz az, aki bevezeti a közösséget az ígéret földjére. Ők is kételkedtek Isten irgalmas jelenlétében, ezért nem mennek be arra a földre, ami után pedig annyira vágytak.
Imádság az Egyházért
