Józs 24,14–19. Gyűlés
Szichemben
Izrael ünnepélyes döntésének vagyunk tanúi, amire akkor kerül sor, amikor a nép története egy újabb szakaszának végéhez ér: amikor végre birtokába kerül az a föld, amelyet az Úr atyáinak ígért. Választaniuk kell, hogy az Urat szolgálják, vagy más isteneket. Izrael ugyanis egy bálványokkal be- népesített földön találja magát. Palesztinát, amint az egész ősi Közel-Keletet Mezopotámiától Egyiptomig, sokféle nép lakta, melyek mindegyikének megvolt a maga istensége. Szolgálni azt jelenti, hogy alávetjük magunkat valakinek, hallgatunk rá, függünk tőle. Ez kulcsfontosságú Izrael döntése szempontjából. Senki sem maradhat közömbös vagy bizonytalan Isten szava hallatán. Elhatározásra kell jutnunk egy olyan világban, ahol gyakran a közvélemény befolyásol minket döntéseink meghozatalában, vagy egyszerűen csak szívesebben halogatunk. Józsue azért idézi fel Izrael előtt szabadulásának történetét, mely Isten akaratából valósult meg – s ezt válaszában maga Izrael is elismeri –, mert az a döntés nélkülözhetetlen előfeltétele: „Az Úr a mi Istenünk, ő vezetett ki minket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. A szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyen végigvonultunk.” Az Isten szeretetére való emlékezés számunkra is feltétele annak, hogy megújítsuk hitünket, és megerősítsük az Úrhoz tartozásunkat, hogy szolgáljuk őt, és elhagyjuk a bálványokat, amelyek emberségünk és hitünk növekedésének útjában állnak.
Előesti imádság
