Iz 22,19–23; Zsolt
138 (137); Róm 11,33–36; Mt 16,13–20
13Amikor
Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: »Kinek
tartják az emberek az Emberfiát?« 14Ők ezt felelték: »Egyesek
Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a
próféták közül.« 15Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok
engem?« 16Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő
Isten Fia.« 17Jézus azt felelte neki: »Boldog vagy, Simon,
Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én
Atyám, aki a mennyekben van. 18Én pedig mondom neked: Te Péter
vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem
vesznek erőt rajta. 19Neked adom a mennyek országának kulcsait.
Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a
földön, föl lesz oldva a mennyekben is.« 20Ezután meghagyta a
tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus.
Galileai igehirdetése után Jézus gyakorlatilag egyedül maradt. Az őt követő sokaságból megpróbálta megalkotni Isten „új népét”, de szembesülnie kellett azzal, hogy elszenvedte első vereségét: mindenki elhagyta. Magára maradt tanítványainak kicsiny csoportjával. Maga köré gyűjtötte hát ezt a kicsiny csoportot egy félreeső helyen, Fülöp Cezáreájában, és megkérdezte tőlük, vajon mit gondolnak róla az emberek. A tanítványok válaszai általános bizonytalanságról árulkodtak: volt, aki a feltámadt Keresztelőt látta benne, volt, aki azt gondolta, hogy ő Illés, mások szerint Jeremiás vagy valamelyik másik próféta. Mindannyian úgy tekintettek tehát rá, mint egy nagy prófétára, de nem olyasvalakire, akiben maga a megtestesült Isten szólal meg és cselekszik. Valójában Jézus azt szerette volna megtudni, hogy maguk a tanítványok miképpen vélekednek róla: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Péter mindannyiuk nevében szól („korifeus”, így hívja őt a keleti egyház), amikor megvallja hitét: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus pedig így válaszol neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.” Pétert megvilágosította az Isten. Ő is azok közé a „kicsinyek” közé tartozik, akik előtt az Úr felfedte titkait a világ keletkezése óta (Mt 11,25–26). Pál szavaival élve megízlelhette, „mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának!” (Róm 11,33). Jézus pedig új nevet ajándékoz neki: „Én is mondom neked: Péter vagy” (Kéfás, a görögben Petros). Aki új nevet kap, tulajdonképpen új hivatásban részesül, új életet kezd. A Kéfás név az építés képét idézi fel. Igaz, hogy a kőszikla csak maga Jézus lehet, rá, a sarokkőre épül a ház. Péter viszont az igazi tanítvány előképévé válik, akire példaként tekintenek a hívők mindenütt és minden korban. Ezt sugalmazza ő maga is, amikor így ír: „Akihez járultatok, az élő kőhöz (...) és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá” (1Pét 2,4–5). Minden hívőnek részesülnie kell Péter nevében, történetében és hivatásában, hogy a lelki épület, mely nem más, mint a hívek közössége, felépülhessen. Krisztus templomának felépítéséhez, mely maga az Egyház, mindenki – mégpedig mindenki a saját karizmájának megfelelően – megkapja a „hatalom kulcsait”, vagyis az oldás és a kötés kulcsait.
Imádság az Úr napján
