Jób 7,1–4.6–7; Zsolt 147 (146); 1Kor
9,16–19.22–23; Mk 1,29–39
Márk elbeszéli nekünk Jézus nyilvános
működésének első napját Kafarnaumban: emblematikus ez az eseménysorozat, és
bizonyos értelemben beragyogja a tanítványok életét. Az evangélista szinte
óráról órára leírja ennek a napnak a történéseit, s ezen keresztül
kirajzolódnak Jézus és a tanítványok küldetésének kezdetei. Azonnal kitűnik,
hogy Jézus nem önmagáért jött, hanem azért, hogy üdvözítse az embereket.
Alighogy belép Simon és András házába, megesik a szíve Péter idős anyósán,
kézen fogja, és felsegíti. Annak a kéznek az ereje visszaadta az idős asszony
életerejét, ő pedig felállt, „és szolgált nekik”. A gyógyulás ugyanis azt jelenti,
hogy kiemelkedünk az énközpontúságból, s az evangélium és a testvérek
szolgálatába állunk. Pál apostol bennünket és magát is emlékezteti: „Bár
mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet
megnyerjek. (…) A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket.
Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért
teszem, hogy nekem is részem legyen benne.” Az evangélium és a szegények
szolgálata a tanítványok jutalma. Ez történik már a kafarnaumi küldetés első
napján.
Kafarnaumra leszállt az este, a házak
sötétbe burkolóztak. Jézus maradt az egyetlen fényforrás, amely sosem halványul
el. A szegények és a betegek megértették ezt, és összegyűltek Péter háza előtt.
Az egyetlen ház előtt, amelynek az ajtaja este is nyitva maradt. Kafarnaum
házai közül ezt az egyet a könyörületesség és az irgalom helyévé, az evangélium
szentélyévé tette Jézusnak és tanítványainak jelenléte. Minden közösség, bárhol
éljen is a világon, arra kapott meghívást, hogy az evangélium szentélye, a
szeretet és a könyörületesség háza legyen, ahol mindenkit ingyenesen befogadnak
és szeretnek. Szentély számunkra, szeretett és befogadott tanítványok számára,
ugyanúgy, ahogy Péter anyósa számára, aki meggyógyult a lázból, felkelt, és
szolgálni kezdte a többieket, s szentély a városainkban élő sok szegény és
beteg számára is. Jézus a közösségen keresztül egybegyűjt, gyógyít és
megszabadít. Az ő fénye sosem alszik ki, mindig reményt ad egy olyan világban,
ahol nehéz a békés jövőben reménykedni.
Ám Jézus napja ezzel még nem ért véget:
„Hajnaltájban, amikor még sötét volt” – írja az evangélista –, Jézus egymagában
elvonul egy félreeső helyre, hogy imádkozzék. Ebből az imádságból merített
erőt. Biztosak lehetünk benne, hogy ezekben a pillanatokban szenvedélyes,
szeretetteli beszélgetés folyt az Atya és a Fiú között. A közösségek is az
imádságból, Isten szavának közös meghallgatásából meríthetnek erőt és reményt.
Ez az értelme a kafarnaumi nap utolsó epizódjának.
Amikor a tanítványok látják, hogy mennyien
tolonganak a ház körül, odamennek Jézushoz, és azt mondják neki: „Mindenki
téged keres.” Jézus azonban így felel nekik: „Menjünk máshová”. Miután
fölemelte tekintetét a mennyei Atyához, tanítványait arra buzdítja, hogy
emeljék tekintetüket arra a sok másik településre, amelyek lakói arra várnak,
hogy ott is hirdessék az evangéliumot. „Menjünk máshová, a szomszédos
helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki.”
Imádság az Úr napján
