Február 6., kedd

 

Mk 7,1–13. Az ősök hagyományai

 

¹Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. ²Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. ³A farizeusok ugyanis, és általában a zsidók, hacsak kezüket egy maréknyi vízzel meg nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományát. ⁴Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem mosdanak; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. ⁵Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: »Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?«

⁶Ő ezt felelte nekik: »Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van:
‘Ez a nép ajkával tisztel engem,
de a szíve távol van tőlem.

⁷Pedig hiába tisztelnek,
ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak’.

⁸Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományát tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.« ⁹Majd így folytatta: »Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományát megtartsátok. ¹⁰Mózes ugyanis azt mondta: ‘Tiszteld atyádat és anyádat’; és: ‘Aki atyját vagy anyját gyalázza, haljon meg’. ^{(Kiv 20,12; 21,17) 11}Ti pedig azt mondjátok: ‘Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna’, ¹²azontúl már nem engeditek, hogy valamit tegyen az apjáért vagy anyjáért, ¹³s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet tovább adtok; és sok más effélét cselekszetek.«

Ez az evangéliumi szakasz egy hosszú vitáról számol be, melyet Jézus folytat a farizeusokkal és az írástudókkal a rituális tisztaságra vonatkozó törvényekről. A farizeusok olyan vallásos csoport tagjai, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak „a vének hagyományainak”, melyeket egy szintre helyeznek a mózesi törvényekkel. Azokat, akik nem tartották tiszteletben ezeket az előírásokat, „átkozott népségnek” titulálták, „amely mit sem ért a Törvényből” (Jn 7,49), és rájuk sütötték, hogy megsértik az Istennel kötött szövetséget. Jézus, azért, hogy félresöpörje ezt a törvényességhez mindenáron ragaszkodó, szeretetlen vallásos viselkedést, Izajást idézi, aki elítéli a könyörületesség nélküli, külsőségeken alapuló vallásgyakorlatot: „Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem.” Majd világosan megmondja nekik: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére.” Jézus egyes számban használja a „parancs” szót, ezzel minden bizonnyal az egyetlen, legfőbb parancsra utal, mely azt írja elő, hogy legyünk szeretettel Isten és az embertársaink iránt. Ezután egy meglehetősen durva példán keresztül mutatja be, hogyan vezethet az emberi előírások betartása az isteni parancs áthágásához. A korbán, vagyis az Istennek szánt, áldozati ajándék példáját hozza, melyet nem lehet elvinni a templomból. Csakhogy – mondja Jézus – ha kizárólag ezzel az ajándékkal tudunk segíteni a szüleinken, akik szükséget szenvednek, akkor igenis el lehet hozni, mert így tudunk eleget tenni annak a törvénynek, mely előírja, hogy tiszteljük anyánkat és apánkat. Így kell viszonyulnunk Isten törvényéhez, nem a szabályok szigorú, ám szívtelen betartásával. Nem elég aprólékosan betartani a törvényt! Imádsággal, Isten szavának meghallgatásával, az Egyház életében való részvétellel, a szegényekkel való találkozások által kell gondoznunk, gazdagítanunk a szívünket.

Imádság az Úr anyjával, Máriával