Emlékezzünk a Sant’Egidio közösség kezdeteire: 1968. február 7-én egy római gimnázium néhány diákja összegyűlt, hogy együtt hallgassák az evangéliumot, és szeressék a szegényeket. Mondjunk köszönetet az Úrnak a közösségért!
Mt 11,25–30. A kicsinyeknek kinyilatkoztatott evangélium
25Amikor azonban felálltok, hogy imádkozzatok, bocsássátok meg, ha valami sérelmetek van valaki ellen, hogy a ti Atyátok is, aki a mennyekben van, megbocsássa nektek vétkeiteket.« 26 27Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odamentek hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, 28és azt mondták neki: »Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?« 29Jézus így felelt nekik: »Kérdezek tőletek én is egy dolgot. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. 30János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!« 31Azok így tanakodtak egymás közt: »Ha azt mondjuk, a mennyből, azt mondja majd: akkor miért nem hittetek neki? 32Ha pedig azt mondjuk: ‘Az emberektől’?« Féltek a néptől, mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. 33Azt felelték tehát Jézusnak: »Nem tudjuk.« Jézus erre azt mondta nekik: »Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.«
Emlékezzünk ma a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára! Pontosan ötvenhat esztendő telt el a kezdetek óta. Az első szó, ami ajkunkról az Úrhoz száll ezen a napon, a köszönet szava a Szentlélek értékes ajándékáért, amellyel megajándékozta az Egyházat és a világot. Az evangéliumi szakasz azt mondja, hogy maga Jézus áldja az Atyát, mert még egyszer kinyilatkoztatta a kicsinyeknek az evangéliumot. A közösséget, amely egy fiatal gimnazista, Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre, „kicsinyek” alkották, nemcsak azért, mert nagyon fiatal gimnazisták voltak, hanem főleg azért, mert az eredeti elképzelés fontos része volt, hogy a közösség tagjai az evangélium gyermekeinek tartják magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartoznak, akiknek Isten kinyilatkoztatta misztériumát. A közösség szívében mélyen gyökerezik az alapvető felismerés: az evangéliumot a maga egyszerűségében kell megélni, anélkül, hogy hozzátennénk valamit. Az evangélium hallgatásából születik meg és születik újjá folyamatosan a közösség. Igen, a Sant’Egidio története az imádság, a meghallgatás, az Istennel, a testvéreinkkel és a szegényekkel kötött barátság története. És ebből a barátságból fakad a közösség minden cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad.” És a közösség történetében éppen a kicsinyeken keresztül terjedt az evangélium Rómából kiindulva az egész világon: mindenütt együtt gyakorolják az imádságot és a szegények iránti szeretetet. A közösség, bárhol legyen is a világon, igyekszik megélni a szeretet globalizációját, amely legyőzi a határokat és a megosztottságot, s megteremti a szegények és alázatosak nagy népét, akik arra szövetkeznek, hogy egymást kölcsönösen segítsék az Úr követésében. A közösség történetében megtapasztaltuk Jézus szavainak szépségét és erejét: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnt, édes és könnyű tapasztalattá vált. Boldog kereszténység ez egy olyan korban, amely csordultig van kihívásokkal, feladatokkal, de Isten segítségének édes bizonyossága megtart minket, hogy bizalommal és szeretettel járjunk az evangélium útján.
Imádság a szentekkel
