Halottak napján megemlékezünk mindazokról, akik az Úrban
szenderültek el; különösen, akikről senki nem emlékezik meg; valamint azokról,
akik közel állnak a szívünkhöz.
Iz
25,6.7–9; Zsolt 24 (23); Róm 8,14–23; Mt 25,31–46
Pál apostol arra hív minket, hogy ne feledkezzünk el az Isten gyermekei számára készített jövőről: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek,
hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek
el (...) Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is [vagyunk]”
– írja a rómaiaknak.
Majd hozzáteszi: „De ennek az életnek
a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő
dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” A mai emlékezés által bepillantást nyerhetünk
az eljövendő dicsőségbe.
Számunkra, akik itt vagyunk,
ez a dicsőség még nem érkezett
el, de az elhunytak számára,
akik hittek az Úrban, már megmutatkozott.
Ők azon a magas hegyen laknak, ahol az Úr lakomát
készített minden nép számára.
Ezen a hegyen a fátyol, „ami eltakarja az arcot”,
vagyis a közöny,
ami az önzésbe taszít, már
nem fedi őket, szabadon szemlélhetik
Isten arcát. Egyikük sem hullat többé szomorú könnyeket – írja a Jelenések
könyve. És ha vannak is könnyek a mennyben, azok a vég nélküli édes és gyengéd
megindultság könnyei. Ma szívünk szemével gondolunk szeretteinkre Isten
szívében, azon a „helyen”, ahol már most is lakunk, de amely elképzelhetetlen
teljességében fog megnyílni, amikor „szemtől szemben” látjuk Istent.
Természetesen még el vagyunk választva egymástól. De
egyúttal erős egységben is vagyunk. Ez nem látható a testi szemünkkel, de ettől
még nem kevésbé valóságos. Halottainkkal való közösségünk Isten szeretetének misztériumára épül, amely mindenkit
egybegyűjt és megtart.
Ez a szeretet
az élet lényege. Minden elmúlik, a hit és a remény is. Csak a szeretet marad meg.
Ezt mondja az Úr Jézus a most hallott
evangéliumi szakaszban. Igen, az egyetlen
dolog, ami az életben számít,
az a szeretet; az egyetlen
dolog, ami megmarad
abból, amit mondtunk
és tettünk, gondoltunk és terveztünk, az a szeretet.
És a szeretet mindig
nagy – jóllehet apró tettekben nyilvánul meg, mint egy pohár víz, egy darab kenyér,
egy látogatás, egy vigasztaló szó, egy kézszorítás. Boldogok leszünk, ha követjük az evangélium most hallott szavát.
Földi életünk végén ezt fogjuk hallani:
„Jöjjetek, Atyám áldottai,
vegyétek birtokba
a világ kezdetétől nektek készített országot!”, és örömünk teljes lesz.
Előesti imádság
