Lk 15,1–10. Öröm a mennyekben
1A vámosok és bűnösök is mindnyájan odamentek hozzá, hogy hallgassák.
2A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: »Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.«
3Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik:
4»Ha
közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem
hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett
után, amíg meg nem találja?
5Amikor megtalálja, örömében vállára veszi,
6hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: ‘Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!’
7Mondom
nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös
miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége
megtérésre.
8Vagy
ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem
gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg
meg nem találja?
9Ha
pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja
nekik: ‘Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet
elvesztettem!’
10Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalainak színe előtt egy megtérő bűnös miatt.«
Lukács evangéliumának 15. fejezete – amelyet ez a szakasz nyit meg – annak elbeszélése, hogy milyen irgalmas az Isten. Ez az első tíz vers két példabeszéd az irgalmasságról: az egyik az elveszett bárányról, a másik az elveszett drachmáról szól. Az elsőben Jézus pásztorként mutatja be az Atyát, aki elvesztette száz juha közül az egyiket. A pásztor tehát otthagyja a nyájban maradt kilencvenkilencet, és elindul, hogy megkeresse azt, amelyik elveszett. Úgy is mondhatnánk, hogy van az irgalmasságnak egy törvénye, amely jogot biztosít a bűnösnek: azt a jogot, hogy előbb segítsenek neki, mint az igazaknak. Az evangélium által kirobbantott igazi forradalommal állunk szemben. Egy olyan világban, ahol a meritokráciát a társadalmi szerveződés eszményképeként mutatják be – és kétségtelen, hogy ezt figyelembe kell venni –, az evangélium az irgalom és a megbocsátás misztériumának paradoxonát tárja elénk. A második példázatban az Atyát úgy képzeljük el, mint egy háziasszonyt, aki elvesztett egy pénzérmét, és addig keresi, amíg meg nem találja; ezzel ismét megmutatva, milyen kiváltságos szeretetet kér a kicsinyek iránt. És mind a pásztor, mind az asszony, miután megtalálta az elveszett bárányt, illetve az érmét, ünnepelni hívja szomszédait. Isten nem a bűnösök halálát akarja, hanem a megtérésüket, vagyis azt, hogy megváltoztassák életüket, és visszatérjenek hozzá. Ehhez pedig irgalmas szívre van szükség a tanítványok részéről és az Istenéhez hasonló szeretetre való képességre. Jézus pedig így zárja a példázatot: „…az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Ez a legnagyobb ünnep Isten számára. Ezért elindul, hogy szeretetet keressen, sőt könyörögjön a szeretetért. Velünk is ezt teszi: hagyjuk, hogy megtaláljon bennünket.
Imádság az egyházért
