Megemlékezünk Zakariásról és Erzsébetről, akik öregségükben adtak életet Keresztelő Jánosnak.
Lk 14,15–24. A meghívottak kifogásai
15Az egyik vendég ennek hallatára így szólt hozzá: »Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!« 16Ő pedig ezt válaszolta: »Egy ember nagy vendégséget rendezett és sokakat meghívott. 17A vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy szóljon a meghívottaknak: ‘Jöjjetek, mert már minden el van készítve!’ 18De azok közül sorra mindegyik kezdte magát kimenteni. Az első azt mondta neki: ‘Földet vettem, el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!’ 19A másik meg azt mondta: ‘Öt pár ökröt vettem, megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!’ 20Egy másik azt mondta: ‘Most nősültem, azért nem mehetek!’ 21Amikor a szolga visszatért, jelentette mindezt urának. Erre a házigazda megharagudott, és ezt mondta szolgájának: ‘Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat!’ 22A szolga jelentette: ‘Uram! Megtörtént, amit parancsoltál, de még mindig van hely.’ 23Akkor az Úr ezt mondta a szolgájának: ‘Menj ki az utakra és a sövényekhez! Kényszerítsd bejönni az embereket, hogy megteljék a házam.’ 24Mondom azonban nektek, hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.«
Isten országát Jézus egy nagy lakomához hasonlítja, amelyre számos vendég meghívást kapott. Ők azonban, amikor a szolgák hívják őket, visszautasítják a meghívást. Mindegyikük teljesen érthető mentséget fogalmaz meg: az első földet vett, el kell mennie megnézni. A második öt iga ökröt vett, és ki kell próbálnia őket, az utolsó egyenesen az esküvőjére készül, így nyilvánvaló, hogy nem mehet el a lakomára. Magától értetődik, hogy a visszautasítások mögött a vendégek egyértelmű döntése áll: saját kötelezettségeiket helyezik előtérbe a bankettre szóló meghívás helyett. Ez a példázat lényege, és az, hogy mekkora helyet kap az életünkben az Isten országa melletti döntés. Ez utóbbi az egyetlen igazán döntő választás az életben: valójában ez a válasz Istennek a barátságra, a családra, az intimitásra vonatkozó kérdésére. A példabeszéddel Jézus ennek a döntésnek az elsőbbségére hívja fel a figyelmet. Igen, minden embernek szüksége van Isten barátságára. És nagy a felelőssége azoknak, akiknek az ő barátságát kell megmutatniuk az emberek számára – itt az Egyház missziós munkájára gondolok –, ugyanakkor döntő felelőssége van annak is, hogy aki hallja ezt a meghívást, az elfogadja azt. Aki már jóllakott és eltelt önmagával, annak nehezére esik elszakadnia a saját dolgaitól. De aki szegény, gyenge, kétségbeesett, az szívesebben fogadja el a szolga (ezúttal egyetlen szolga, maga Jézus) meghívását, akit az Úr küld el azért, hogy vendégekkel töltse meg a lakomára feldíszített termet. Ők, akiknek valóban ételre és szeretetre van szükségük, amint meghallják a meghívást, odasietnek. És a terem megtelik vendégekkel. Jézus korábban azt mondta: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.” (Lk 6,20)
Imádság az Úr anyjával, Máriával