Lk 21,5–11. A vég előjelei
Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen
szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6»Jönnek
majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le
ne rombolnának.«
7Erre megkérdezték őt: »Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és
mi lesz előtte a jel?« 8Ő pedig így szólt: »Vigyázzatok, nehogy
félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják:
‘Én vagyok’, és: ‘Elérkezett az idő’; de ti ne menjetek utánuk. 9Mikor
háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell
történniük ; de ez még nem a vég.«
(Dán 2,28) 10Azután
ezt mondta nekik: »Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. 11Földindulások
lesznek, sok helyen dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek
A liturgikus év utolsó hetében járunk. A szent liturgia a
mai evangéliumi olvasmánnyal bevezet minket Jézusnak a világ végéről szóló
beszédébe (eszkatologikus beszédnek is nevezik). Valójában azonban Lukács
evangélista, Mátéval és Márkkal egyetemben, inkább azt szeretnék tudomásunkra
hozni, amiről egyébként meggyőződtek, hiszen szoros kapcsolatban álltak
Jézussal, hogy az „utolsó napok” már a názáreti próféta eljövetelével
elkezdődtek. Ezért nem lehet az idők végéig halogatni az evangéliumhoz való
megtérés pillanatát, mondván, hogy a megfelelő alkalomra várunk, ami aztán
sosem jön el. Már eljött a pillanat, amikor hinni kell az evangéliumban: ez
pedig a most megélt pillanat. A hit az jelenti, hogy Jézusba szeretünk,
hagyjuk, hogy szeretete magával ragadjon bennünket, hogy e világról alkotott
szeretettervének részeseivé váljunk. Az ilyen szeretettel teli és egész
létezésünket magába foglaló hit az igazi sarokkő, amelyre jelenünket és
jövőnket építhetjük. Ezért vigyázni kell a hamis prófétákkal. A rajtunk kívül lévőkkel
(mint amilyenek a világi divatok és szokások), de azokkal is, amelyek ott
rejtőznek valamennyiünk szívében (mint a megszokás, a gőg, az önszeretet).
Életünk egyedüli mestere, az egyedüli Úr, aki megment minket, Jézus, és
egyedüli próféciánk az evangélium, amely beragyogja napjainkat. Éppen az
evangélium ereje az, ami megakadályozza, hogy beletörődjünk a rosszba, hogy
elfogadjuk a jelen helyzetet anélkül, hogy emberibb jövőt remélnénk. Az Úr
azonban arra kér bennünket ebben a békétlen világban, hogy vele együtt
munkálkodjunk a békéért, és tegyünk tanúbizonyságot az üdvös jövőbe vetett
reményről. A hit választás, döntés amellett, hogy Jézussal együtt járunk az
úton, annak a biztos tudatában, hogy a feltámadás ereje legyőzi e világ fejedelmét,
és a gonosz erejét megtöri majd az Úr szeretetének hatalma.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
