Kiv 3,1–8a.13–15;
Zsolt 103 (102); 1Kor 10,1–6.10–12; Jn 13,1–9
„Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és
hallottam (...) panaszát (...) Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam.” Maga
Isten szállt le a mennyből, hogy megszabadítsa népét. Elhívta Mózest, hogy
közölje vele döntését, és hogy bevonja őt a szabadítás akciójába. Ez a
kezdeményezés közvetlenül Istentől származott, aki azonban Mózes munkáját
használta fel. A találkozásra akkor került sor, amikor Mózes épp a Hóreb
lejtőin járt. Isten egy csipkebokorból szólt hozzá, amely égett, de anélkül,
hogy elhamvadt volna.
A Mózes által hallott Ige még ma is
visszhangzik, miközben a világot annyi háború és igazságtalanság sújtja. Az Úr
látja a népek szenvedését, hallja a gyermekek sírását, az öregek panaszát, az
asszonyok kiáltását. Az Ige visszatér, és a keresztények arra kaptak meghívást,
hogy meghallgassák, ahogyan a Hóreben is történt, amikor az Úr azt mondta
Mózesnek: „Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld!” Mózes
pedig (legyen mindannyiunk tanítója ezért!) nem csak saruját vette le, hanem arcát
is eltakarta: nem lehet Isten színe előtt állni, ha az ember lábbal tiporja az
Igét. Mózes, aki tisztában volt saját kicsinységével, először egy ellenvetéssel
reagál az Úr szavára: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és Izrael fiait
kivezessem Egyiptomból?” Bölcs szavaknak tűnnek, valójában azonban inkább
hasonlítanak az elutasítás szavaira. Az Úr megnyugtatja: „Veled leszek.” Ebben
a kifejezésben benne van maga Isten neve, ahogyan Jézus teljes mértékben meg
fog nyilvánulni az Emmanuel, az „Isten velünk” megtestesítésével. Az Úr arra
kér bennünket, hogy ne fáradjunk bele a testvériség építésébe ebben a gonoszság
által elnyomott világban. Ő továbbra is úgy dönt, hogy felhasznál bennünket a
megváltás művének véghez vitelére. Két drámai esemény emléke, a Poncius Pilátus
által végrehajtott mészárlás, amely sok ember életébe került, és Siloám
tornyának összeomlása (vö. Lk 13,1–5) megköveteli a hívőktől, hogy
visszatérjenek az Úrhoz, hogy az ő akarata szerint cselekedjenek, és megmentsék
az embereket a gonosz erőszakosságától. A fügefa megátkozásáról szóló történet pedig
azt mutatja, hogy mennyire sürgős, hogy közbenjárjunk az Úrnál, hogy legyen
türelmes az emberekkel, és szabadítsa meg a világot a gonosztól. A gazda és a
szőlőműves közötti párbeszéd mintha Ábrahám és az Úr párbeszédének visszhangja
lenne, amikor Ábrahám meg akarta menteni a várost. Az ima Istent is
visszakozásra készteti a döntéseitől. Ezért van értelme a mi imádságunknak is
ebben a nagyböjti, s ebben a háborús időszakban. A hittel és kitartással
végzett ima annak tudatában emelkedik az ég felé, hogy – ahogy a 102. zsoltár
énekli – „Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az
irgalomban” (Zsolt 102,8).
Imádság
az Úr napján
