Shahbaz Bhatti pakisztáni keresztény kisebbségügyi miniszterre emlékezünk, akit terroristák gyilkoltak meg, mert a békét és a párbeszédet kereste.
Szám 27,4–7; Zsolt 92 (91); 1Kor 15,54–58; Lk 6,39–45
Sirák fia könyvének e részlete arra hív bennünket, hogy gondolkodjunk el szavaink súlyán – a mostani háborús idők különösen is igazolják őt. Hány hamis és kétértelmű szó igazolta már a háborús és elnyomó cselekedeteket! Máté evangéliumában maga Jézus is arra figyelmezteti tanítványait, hogy „az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet” (Mt 12,36–37). A „fölösleges” szavak pedig azok, amelyek rombolnak anélkül, hogy újra építenének, amelyek elnyomnak anélkül, hogy megerősítenének. Az ilyen szavak rossz szívből születnek, amely nem törődik mások javával.
A boldogmondások utolsó részét tartalmazó szakasz Lukács evangéliumában azt szögezi le, hogy azok a jó, hasznos, építő szavak, amelyek jó szívből születnek: „…nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni.” Továbbá: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?” Ezekkel a kijelentésekkel Jézus arra akar emlékeztetni, hogy a szív központi szereppel bír a tanítványok életében. A szavakhoz hasonlóan a viselkedés is megmutatja, hogy milyenek vagyunk belül, mi lüktet a szívünkben, mi alapozza meg az életünket. Ezért van szükség arra, hogy a tanítvány hagyja, hogy „Isten szava” átjárja őt, hagyja, hogy az megerjedjen a szívében, s átalakítsa azt, hogy képes legyen a hallott Igének megfelelő szavakat és viselkedést életre hívni. A tanítvány így válik az evangélium tanújává: példája és szavai világosságot jelentenek mások számára. A vakság az önmagunkra való összpontosítás keserű hatása, az Isten szava által meg nem világított saját meggyőződésünkbe való visszahúzódásé. És az ember még képes magát mesternek hinni. De – figyelmeztet Jézus – vezethet-e vak ember világtalant? S ott van még annak kísértése is, hogy rosszindulatúan ítélkezzünk mások felett, amit Jézus nyíltan elítél: „Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre?” Az evangélium alázatra hív bennünket, arra, hogy jó szívet alakítsunk ki és ápoljunk magunkban, amelyből jó szavak áradnak, tele irgalommal és igazsággal. Az evangélium megnyitja az elme „látását”, és felmelegíti a szívet, hogy Jézus szemével lássunk, elérzékenyüljünk, átérezzük az ő érzéseit, és irgalommal forduljunk másokhoz.
Ezt nemhogy spontánnak, de még magától értetődőnek sem lehet mondani. Valódi munkát igényel a lelki életünkben, az ösztöneink megtartóztatását, kitartást Isten szavának hallgatásában, erős kötődést a testvérek közösségéhez.
Imádság az Úr napján
