A muszlimoknál ezzel a
nappal ér véget a ramadán böjti hónapja (íd al-fitr).
Ter 5,9a.10–12;
Zsolt 34 (33); 2Kor 5,17–21; Lk 15,1–3.11–32
A vámosok és a
bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. 2A farizeusok és az
írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük”
– mondták. 3
Majd így
folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabbik egyszer így szólt
apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük
vagyonát. 13Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és
elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. 14Amikor
már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni
kezdett. 15Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a
tanyájára a sertéseket őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az
eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak
neki. 17Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik
kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek
apámhoz, és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra,
hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be.
20Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már
messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult
és megcsókolta. 21Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és
teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa
odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Az
ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt
borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, 24hisz fiam halott volt, és
életre kelt, elveszett, és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
25Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben
közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. 26Szólt az egyik
szolgának, és megkérdezte, mi történt. 27Megjött az öcséd, és apád levágta
a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. 28Erre ő
megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 29De
ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem
szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet
mulathassak a barátaimmal. 30Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki
vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – 31Az
mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. 32S
illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt,
elveszett, és megkerült.”
A Laetare-vasárnap (az örvendezés vasárnapja), arra
hív bennünket, hogy rövid időre törjük meg a nagyböjti idő szigorúságát. A lila
szín, amely a bűnbánat idejét jelzi, most átadja helyét a rózsaszínnek, amely
mintha a húsvét öröméből adna nekünk kóstolót. A liturgia által sugallt öröm
bizonyára nem abból az állapotból fakad, amelyben a világ ma van. Valójában
nehéz okot találni arra, hogy örüljünk világunk állapota miatt. A liturgia
mégis arra buzdít bennünket, hogy örvendezzünk. Erre pedig az ad okot, hogy
közeledik az Úr húsvétja, s vele a bizonyosság, hogy véglegesen legyőzi a bűnt
és a halált. Jézushoz vámosok és a bűnösök jöttek, hogy hallgassák. Végre jött
valaki, aki képes volt a szívükhöz szólni és egy új világ reményét közvetíteni
nekik. Ezért gyűltek össze, hogy hallgassák őt: eleve megvetettként és
kirekesztettként ők jövőjük reményét vélték felfedezni ebben a mesterben. Velük
éles ellentétben álltak a farizeusok és az írástudók, akik bírálták Jézust
irgalmas hozzáállása miatt, és így méltatlankodtak miatta: „Ez bűnösökkel áll
szóba, sőt eszik is velük”. Számukra megbotránkoztató dolog volt a bűnösökkel
időzni, és főleg egy asztalnál enni velük. S habár a farizeusok számára botrány
volt Jézus közelsége a bűnösökhöz, azoknak a bűnösöknek ez jó hír, evangélium
volt.
Jézus a most olvasott példabeszédben azt akarja megmutatni,
hogy ő úgy cselekszik, mint a mennyei Atya. Végül is azért jött, hogy az Atya
akaratát teljesítse. És ezt mi is megtapasztaltuk, ahogyan a legidősebb fiú
keménységét is megtapasztalhatjuk. A példabeszéd azzal kezdődik, hogy a
kisebbik fiú kéri a részét az örökségből. Miután megkapta, elhagyja a családot,
és elmegy. Élete kezdetben csupa öröm, azután utoléri az éhínség, és a barátai
is elhagyják. Egyedül marad, és nem talál más munkát, elszegődik kondásnak – ez
az egyetlen lehetősége a túlélésre. Rájön, hogy a disznók is jobban élnek, mint
ő: „Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a
sertések ettek, de még abból sem adtak neki” – jegyzi meg szomorúan az
evangélista. Élete romokban hever, keserűen emlékezik vissza arra az időre,
amikor apja házában élt. Ám éppen az élet keserűsége ösztönzi arra, hogy
összeszedje magát. Elérkezik számára a visszatérés ideje. Ez ránk is igaz:
Isten vár, szinte türelmetlenül. Mikor még messze volt a fia, „eléje sietett, a
nyakába borult és megcsókolta”. Még nem tudja, miért tér haza a fia, nem tudja,
mit mond majd neki, de ez nem is számít. Az a fontos, hogy a fia hazatér. Elébe
megy. Kimegy, hogy megmentse az elveszett fiút, ahogy Ferenc pápa is
rámutatott. És amikor odaér hozzá, nem engedi, hogy bármit is mondjon, hanem
magához öleli. A fiú szíve meglágyul, és ezzel együtt nyelve is megoldódik. Nem
sok szó hagyja el ajkát. Úgy tűnik azonban, mintha apja nem hallaná meg még ezt
a keveset sem, hanem inkább új ruhákba öltözteti, sarut ad a lábára, gyűrűt az
ujjára, és elrendeli, hogy azonnal rendezzenek nagy ünnepséget. A visszatérés
ideje különleges ünnepben csúcsosodik ki. Az idősebbik fiú azonban, mikor
látja, mi történik, megkérdőjelezi apja döntéseit, egészen odáig menően, hogy
nem hajlandó belépni az ünnepi terembe. Habár atyja házában lakott, mégis távol
volt az ő szívétől. Tele volt büszkeséggel feltételezett előjogai miatt. És
most kívül marad, egyedül. Nem tud örülni mások miatt, még öccse hazatérése
miatt sem, aki „halott volt, és életre kelt”. Az idősebb fiúval ellentétben a
„visszatérés idején” mi újra tudatára ébredhetünk Isten irántunk való végtelen
irgalmasságának és szeretetének, mindeközben felfedezve a testvériség szépségét
is.
Imádság az Úr napján
