MTörv 4,1.5–9. Gyakorlatra váltani az Úr törvényeit
Mózes törvénykönyvének
szerzője, miután felidézett néhány eseményt Izrael pusztai vándorlásának
történetéből, azt szeretné elérni, hogy a nép a tudatára ébredjen, mi a
hivatása a világban. Ezt azzal kezdi, hogy emlékezteti Izrael egész népét
legfontosabb feladatára: az Úr hallgatására. „Halld, Izrael” – szól Mózes a
zsidókhoz. Ez nem egyszerű erkölcsi buzdítás. Izrael népe számára Isten
hallgatása a szövetség elidegeníthetetlen része. Isten leszáll az égből, hogy
beszéljen az izraelitákhoz, saját népévé tegye őket. A szövetség biztosítéka
éppen ez, hogy Isten úgy döntött, mindig beszél a népéhez, mely olyan mértékben
marad az ő népe, amilyen mértékben hallgatja az Urat. Isten pedig, miután
megszabadította Egyiptomból, továbbra is vezeti a népét szavával, és győztessé
teszi a népek között. A Tóra, a Törvény alkotja Izrael bölcsességének kincsét,
ez teszi Isten tanúságtevőjévé az emberek között. Minden izraelitának
gondoskodnia kell arról, hogy átadja a hitnek ezt a bölcsességét az egymást
követő nemzedékeknek, hogy az üdvösség története lelkesítse őket. A Második
Törvénykönyv e szakasza vezérfonalként kíséri végig Izrael útját,
középpontjában pedig egy olyan kijelentés áll, amit Mózes kérdés formájában
fogalmaz meg: „Hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának,
mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk?” Ám a Törvény
megtartása, akkor éppúgy, mint a mi korunkban, csak úgy lehetséges, ha szabadon
adott válaszként fogalmazódik meg Isten felé, aki szeretetében kiválasztott minket,
és szeretné, ha hozzá kötődnénk az egész világra vonatkozó üdvözítő tervében.
Imádság a szentekkel
